2016 – Budapesten koncertezik a Scorpions

Szerző • 2015-09-01 • Hírek, Könnyű 2016 – Budapesten koncertezik a Scorpions bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1660

A világhírű zenekar ötvenedik világkörüli turnéja a magyar fővárost is érinti – ez a jó hír, a rossz pedig az, hogy erre még csaknem fél évet kell várnunk. A Scorpions 2016. február 29-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában – tudta meg az MTI.

A jubileumhoz, illetve az idén februárban megjelent 19. stúdiólemezhez, a Return to Forever-höz kapcsolódó turné 2015 májusában indult Kínában, és jövő tavasszal ér majd véget.

Az ötven évvel ezelőtt Hannoverből indult, Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions öt évtized alatt Németország és a kontinentális Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált. Több mint 100 millió albumot adtak el. Kevesen tudják, hogy a „Rock You Like A Hurricane” nevű slágerüket több mint 150 különböző változatban is rögzítették.

A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket. Klaus Meine énekes és Schenker fellépett az Omega 1994-es népstadionbeli esős koncertjén; Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-t. Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros. A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt.

A Scorpions jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, James Kottak dobol.

Forrás: MTI
(Címlapkép: www.music.hu)

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva