A bizalomért a jó munka a fizetség

Szerző • 2014-08-18 • Csatornázás, Hírek A bizalomért a jó munka a fizetség bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1416

A XVIII. kerületi önkormányzat és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kerületi szervezete közösen kívánja elősegíteni, hogy a Pestszentlőrinc-Pestszentimrét kiemelten érintő csatornázás során a házi bekötéseket elsősorban leinformált helyi cégekre, illetve egyéni vállalkozókra bízzák az érintett ingatlantulajdonosok.

A BKIK és az önkormányzat 2012. november 21-én együttműködési megállapodást kötött, amelynek alapján közös erővel arra törekszenek, hogy a helyi kis- és középvállalkozások előnyös helyzetben legyenek, így a folyamatban lévő csatornázás során felmerülő bizonyos munkákat tekintve is.

Ellenőrzött lista

A kamara egyeztetett a csatornázásban közreműködni szándékozó vállalkozókkal, és elkészített egy folyamatosan bővíthető listát. Amint azt Erdődy Viktor, a BKIK XVIII. kerületi szervezetének elnöke elmondta: ezek a vállalkozások eleget tettek a kötelező kamarai nyilvántartásba vételi kötelezettségüknek.

 

– A megállapodás tükrében már az év elején megkerestünk számos helyi vállalkozást azzal, hogy részt kívánnak-e venni a házi csatornabekötések munkálataiban. Összegyűjtöttük az önként megadott elérhetőségi adataikat, és azokhoz bárki hozzáférhet az irodánkon keresztül. A célunk az, hogy a kerületi vállalkozások munkához jussanak. Az érintett lakosokat pedig megnyugtathatja, hogy a listánkon már szereplő, illetve arra esetleg a későbbiekben felkerülő cégeket a nyilvántartásunkban ellenőriztük – hangsúlyozta az elnök.

Kiszűrhetők a csalók

Sajnos, mint minden hasonló beruházás, a csatornázás is vonzza a szélhámosokat. Erdődy Viktor szerint azonban néhány alapvető dologra odafigyelve felismerhetők a pénzre utazó csalók.
Ha a gerincvezeték még nincs lefektetve az utcában, vagy tervrajz nélkül érkezik a „vállalkozó”, de már szerződést szeretne kötni, pláne, ha még előleget is kér, mindenképpen gyanakodjon az illető telektulajdonos, és lehetőleg ne őt bízza meg a munka elvégzésével!

Kártyával olcsóbb

A BKIK helyi szervezete valamennyi érdekelt vállalkozás figyelmét felhívta a Városgazda-kártya kínálta lehetőségre.
– Mivel néhány cég már elfogadja ezt a kártyát, és kedvezményt ad a felmutatójának, kötelességünknek éreztük, hogy az esélyegyenlőség jegyében valamennyi jelentkező figyelmét felhívjuk a kártyára, hogy senki ne kerüljön hátrányba – mondta Erdődy Viktor.

A csatornabekötéseket végző ellenőrzött vállalkozások
A csatornázáshoz kapcsolódó házi bekötések elvégzésére eddig a következő vállalkozások jelentkeztek be. Kivitelezők: A-Komplex Bt., BSzT Mérnöki és Építőipari Kft., Czeczon András épületgépész és építési vállalkozó, Delta Épker Kft., Fűt-Hűt 2003 Bt., Levi Bau Bt., Máthé Tamás egyéni vállalkozó, Sos Therm Kft., Szekerák Kft., Tóth Mihály egyéni vállalkozó, Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Anyagbeszállító: Idomok Kft. A vállalkozók elérhetőségéről, az általuk esetlegesen nyújtott kedvezményekről (például a Városgazda-kártyára) a BKIK XVIII–XIX. Kerületi Szolgáltató Irodájában (1181 Budapest, Üllői út 453. földszint, telefon: 290-2350, mobil: 06-30-289-3029) vagy a 18ker@bkik.hu e-mail címen lehet érdeklődni. Az iroda ugyanezeken az elérhetőségeken várja a csatlakozni kívánó vállalkozások érdeklődését, jelentkezését is.

 

bp18.hu, Puskás Attila

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva