A dal és a muzsika már a karácsonyt idézte

Szerző • 2015-12-20 • Hírek, Művészet A dal és a muzsika már a karácsonyt idézte bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva833

Szép, kedves hangulatú ünnepséget tartottak a Kossuth téri református templomban. A Dohnányi Ernő Zeneiskola zenészei és énekesei adtak hagyományosnak tekinthető koncertet, hiszen az idén már ötödik alkalommal töltötte be daluk és muzsikájuk hangja a templomot.

Az iskola igazgatója, a kórus vezetője, Bán Réka elmondta, hogy karácsony előtt minden évben különös izgalommal készülnek a hangversenyre, mert ez számukra amolyan év végi vizsgának tekinthető.

Jogos volt a vizsga szó, hiszen a templom valamennyi padsorát betöltő vendégek között sok volt a szülő, a testvér, a hozzátartozó – már csak őértük is tisztán kellett csengeniük a hangoknak, a dallamoknak.

A Kossuth téri református templom lelkésze, Sándor Balázs figyelmes házigazda volt, szép szavakkal indította útjára a minikoncertet.

A kórus és a különféle hangszereket képviselő zenekarok Luca napján már igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a falak közé, hiszen felcsendült a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok és a többi jól ismert és szeretett karácsonyi ének. Nem véletlen, hogy a közönség ráadást kérve többször is visszatapsolta a diákokat, a kórusvezető Bán Rékát és a zenekarvezető Nagy Juditot.

bp18.hu, Róth Ferenc

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva