A hazai szolgálat tevékenysége kuriózum

Szerző • 2019-01-28 • Hírek, Közélet A hazai szolgálat tevékenysége kuriózum bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva301

A korábbi esztendők gyakorlatához hasonlóan idén is segíti a kerületi védőnők munkáját az önkormányzat. Dömötör István alpolgármester Január 23-án eszközöket és játékokat adott át a Zsebők Zoltán Szakrendelőben a védőnőknek.

A Magyar Védőnői Szolgálat a világon szinte egyedülálló. A védőnői tevékenység középpontjában az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. A magyar védőnők képzettsége kiemelkedően magas fokú és feladata széles körű. Nagy-Britanniában például a védőnő – az úgynevezett Health visitor – csak hathetes korban veszi át a gyermeket a szülésznőtől, és iskoláskor kezdetén a „közösségi nővér”-nek adja tovább. Ausztriában pedig a szociális munkások látnak el hasonló feladatkört. Magyarországon kívül Finnországban vannak még hasonló szerepet betöltő védőnők, máshol a szülésznők látják el a várandós és gyermekágyas anyák gondozását.

A Hungarikum Bizottság 2015-ben sorolta nemzeti büszkeségeink közé a több mint száz éves Magyar Védőnői Szolgálatot, mint nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszert. A XVIII. kerületben sem előzmények nélkül való, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata idén is segíti, támogatja a Védőnői Szolgálat helyi képviselőit.

Megbecsülik őket

A támogatás egyik példája az a január 23-ai esemény, amikor a Zsebők Zoltán Szakrendelőben munkájuk megkönnyítése érdekében a kerületi védőnőknek az önkormányzat eszközöket és gyermekjátékokat adományozott, amelyeket Dömötör István adott át.

Az alpolgármester kuriózumnak nevezte a hazai Védőnői Szolgálat tevékenységét, amelyre büszkék lehetünk. Mint hangsúlyozta, a külföldiek sokszor nem is értik, ha szóba kerülnek a magyarországi védőnők, akik tevékenysége a családtervezéstől, a várandós és gyermekágyas anyák gondozásán keresztül a gyermekek tanköteles korának végéig terjed, illetve komplex családgondozást jelent.

Dömötör István hozzátette, hogy a védőnők hivatása bizalmi tevékenység, hiszen ők azok, akik olyan helyzetekben találkoznak a családokkal, amikor a legbensőbb, legintimebb pillanataikban lehetnek.
Megbecsülés illeti munkájukat, amit az önkormányzat is igyekszik elismerni. Már évek óta tartó folyamat az, amikor a tevékenységüket megkönnyítő különböző eszközökkel segíteni igyekszünk a védőnők tevékenységét.

Hagyománya van

A Zsebők Zoltán Szakrendelőben január 23-án tartott eseményen az alpolgármester elmondta, hogy ezúttal olyan segítségről van szó, amely a védőnők napi munkája során alkalmas arra, hogy amikor a gyerekeket beviszik hozzájuk különböző szűrésekre, akkor legyenek nekik olyan segédeszközök, amelyekkel le tudják kötni a gyermekek figyelmét. Miközben átadta az önkormányzat által vásárolt eszközöket, elmondta, hogy ennek a segítségnek már hagyománya van, a korábbi években más módon segítették a védőnők munkáját. Ezúttal is a védőnőket kérdezték meg arról, hogy mire van szükségük, s ennek eredményeként kerültek az asztalra ezek az eszközök és játékok. A továbbiakra nézve pedig ugyancsak kérte az alpolgármester, hogy ha a körülményeiken tudna javítani az önkormányzat, azt feltétlenül jelezzék a védőnők.

Új játékok

Mészáros Zoltánné, a Havanna lakótelephez tartozó Kondor Béla sétányi gyermekorvosi rendelőből jött átvenni az eszközöket és gyermekjátékokat. A kerületi vezető védőnő elmondta, hogy az önkormányzat korábbi, hasonló jellegű támogatása keretében kaptak már vérnyomásmérőt és hallásvizsgáló készüléket is. A gyerekjáték újdonság. Bár eddig is hoztak magukkal a szülők és egy részüket otthagyták a rendelőben, ám ezek újak, amelyeknek biztosan örülni fognak a gyerekek. A szakember hozzátette, hogy a játék oldja a feszültséget a gyerekekben. Elkezdenek játszani, és közben partnerek a feladatok elvégzésében.

Nem meglepetés

Az önkormányzat minden évben igyekszik valami módon támogatást nyújtani. A korábbi években azzal segítette a védőnők munkáját, hogy számítástechnikai eszközöket vásároltak, szolgálati telefont adtak a védőnőknek, az utazásukat támogatták, illetve ruhapénzt is kaptak. Ezúttal olyan segédeszközöket kaptak, amely a védőnők mindennapi munkáját segíti, amelyek között volt magasságmérő, látásvizsgáló tábla és babamérleg is, valamint színes játékokat, labdát és legojátékokat, amelyek az otthonihoz hasonló barátságos környezetet teremtenek és a vizsgálatok közben leköti a gyermekek figyelmét. Az ajándék nem volt meglepetés, hiszen az eseményt megelőzően az önkormányzat felmérte az igényeket, közvetlenül a védőnőket kérdezték meg arról, hogy mire lenne igényük, mert értelemszerűen ők tudják, mi az, ami a legjobban segíti a munkájukat.

bp18.hu, Bodzay Zoltán

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva