A hétköznapi hősök köztünk élnek

Szerző • 2019-01-23 • Hírek, Közélet, Önöknek válogattuk A hétköznapi hősök köztünk élnek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1401

Ughy Attila Facebook-akciója sikerrel járt: röviddel a keresési akció elindulása után jelentkezett az a fiatalember, aki még tavaly nyáron újraélesztette idősebb társát az egyik kerületi focipályán. A polgármester azért kérte a közösségi média segítségét, mert személyesen szeretné megköszönni a nem mindennapi tettet. Az életmentő Duka Istvántól megtudtuk, nem először tette próbára a sors…

Focizás közben a Gödörként ismert sportpályán lett rosszul egy férfi de egy fiatalember lélekjelenlétének, segítőkészségének köszönhetően sikerült őt újraéleszteni. A hír nemrég jutott el Ughy Attila polgármesterhez, aki Facebook-oldalán közzétett egy posztot, hogy a követők segítsenek neki megkeresni a megmentőt. Alig telt el fél nap, és már meg is találtuk hősünket, Duka Istvánt (nyitóképünkön három lányával – a szerk.), akit telefonon is sikerült elérnünk.

Két kislányommal mentem le a Gödörbe a játszótérre, ahol egy társaság focizott éppen a sportpályán. Tizenévesek és egy idősebb, 55-60 körüli férfi – idézte fel a történteket az életmentő.
Családias foci volt, így mi is bekéredzkedtünk a csapatba. Az idősebb úr egyszer csak rosszul lett. Odaszaladtam hozzá, akkor már nem lélegzett, kezdett lilulni a fejbőre, ezért gyorsan szívmasszázst adtam neki. Még a mentők kiérkezése előtt visszanyerte az eszméletét, sőt azt mondta, hogy most már jól van, és hazamegy. Természetesen rábeszéltük, hogy ez nem egy szédüléses rosszullét volt, megállt a szíve, ezért várja meg a mentőorvost. Azóta nem találkoztam vele, nem tudom, mi volt a probléma, bár többször lementünk utána is a játszótérre, de nem futottunk össze. De ezek szerint jól van, ennek nagyon örülök – mesélte Duka István.

Az életmentő lapunknak elmondta azt is, hogy nem ez az első eset, hogy életet kell mentenie. Az anyukáján és az egyik gyermekén is segíteni kellett már. Mindössze 11 éves volt, mikor az édesanyja rosszul lett, a kislánya pedig csecsemőkorában került közel a bölcsőhalálhoz.

De szerencsére mindkét esetben sikerült Istvánnak az újraélesztés.
Úgy látszik nekem ez a sorsom, én már rutinos újraélesztő vagyok. Ha emlékeim nem csalnak, akkor az iskolában tanultunk az újraélesztésről először. Édesanyámnál ezt a tudást kellett gyakorlatban is alkalmaznom. Édesapám dolgozott, és két kisebb testvéremmel voltunk otthon, amikor megtörtént a baj. A kislányom meg három hónapos volt, mikor megállt a szíve. Ott apróbb nyomásokkal végeztem a szívmasszázst szerencsére sikerrel. Utána kapott légzésfigyelőt, és az orvosok is többször vizsgálták, vele is minden rendben van.

Duka István az Üllői úton lakik, családos ember, már négy lányt nevel, és az építőiparban dolgozik gipszkartonszerelőként. Mikor felkerestük, többször is elmondta, hogy ő nem ezért csinálta, „nincs szükség semmilyen visszhangra”. Így mi erősködtünk, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimrének tudnia kell, hogy bizony a hősök köztünk járnak.
És, ha az élet úgy hozza, számíthatunk embertársainkra. Köszönet érte!

Az újraélesztés
Ha a beteg nem lélegzik, kezdjük meg az újraélesztést, amíg a mentők kiérkeznek. Az egyik tenyerünket tegyük a szegcsont alsó harmadára, a másikat pedig erre a kézre úgy, hogy az ujjainkat kulcsoljuk össze. Nyomjuk a mellkast 5-6 centiméter mélyre percenként 100 alkalommal. A karunkat tartsuk nyújtva, a csuklónkat pedig mereven.
Összesen 30 lenyomás után hajtsuk hátra a beteg fejét, fogjuk be az orrát, a száját nyissuk ki az állainál fogva, majd egymás után kétszer fújjunk normál légvételnyi levegőt a szájába. Közvetlenül a befújás után forduljunk a mellkas felé azt nézve, süllyedni kezd-e a befújás után.
A 30:2 arányú szív-tüdő újraélesztést addig folytassuk, amíg a beteg keringése helyre nem áll, vagy a mentők a helyszínre nem érkeznek. Mivel a módszer elég fárasztó fizikailag, szerencsés, ha többen végezzük felváltva.
Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva