A kormányhivatal a gyerekekért

Szerző • 2014-12-22 • Család, Hírek A kormányhivatal a gyerekekért bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1020

A Cipősdoboz akció keretében 43 karácsonyi ajándékcsomagot állítottak össze a kormányhivatal dolgozói nehezebb helyzetben lévő kerületi családok számára.

Szakmai napot hívtunk össze, de megígérem, hogy szakmáról ma nem beszélünk – kezdte köszöntőjét Hodruszky Csaba, Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatala hivatalvezetője a december 18-án rendezett karácsonyi ünnepségen. Szakmáról valóban csak annyiban volt szó, hogy a hivatalvezető néhány gondolattal összefoglalta azt a rövid időszakot, amely a kormányhivatal megalapítása óta eltelt.
Mint fogalmazott, komoly szakmai kihívás volt a munka megszervezése, a hivatali rend kialakítása, a kollégák továbbképzése, de a munkaközösség minden akadályt kifogástalanul vett, a munka tehát folyamatosan zökkenőmentesen, az ügyfelek megelégedésére folyik.

kormanyhiv_unnep_bent

Az ünnepségen Hodruszky Csaba hivatalvezetői dicsérő oklevelet adott át az egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkatársaknak. Ezt követően még egy ajándékozási ceremóniára került sor, ezúttal azonban a hivatal dolgozói adtak ajándékot: a felajánlásokból húsz rászoruló családnak állítottak össze tartósélelmiszer-csomagot, a Cipősdoboz akció keretében pedig 43 gyereknek küldtek ajándékcsomagot. Hogy mindez a legjobb helyre kerüljön, abban a Csibész Családvédelmi Központ munkatársai segítenek.

Az eseményt a Liederschatz Kórus műsora tette ünnepélyesebbé.

bp18.hu, K. Gy.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva