A labdarúgók célja a bajnoki cím

Szerző • 2015-07-05 • Hírek, Sport A labdarúgók célja a bajnoki cím bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva787

Elégedetten beszélhetett a most befejeződött labdás bajnoki szezonról a Pestszentimrei Sportkör elnöke, Egry Zoltán.

Elégedetten beszélhetett a most befejeződött „labdás” bajnoki szezonról a Pestszentimrei Sportkör elnöke, Egry Zoltán. Ugyanis jó idényt tudhat maga mögött a klub mindhárom szakosztálya. Amint az elnök mondta, a focisták az ősszel kezdődő szezonban megcélozzák a BLSZ II. osztályának bajnoki címét.

Ami a focit illeti, elégedettek lehetnek, mert az egyik csapatuk a középmezőnyben végzett, a másik pedig bajnok lett. Soha rosszabbat…

– Mi is így gondoljuk. Sikeres szezont tudhat maga mögött a BLSZ II. osztályában játszó első csapatunk, s még sikeresebbet a második számú együttesünk, amelyik a III. osztályban futballozta végig az idényt, és első lett.

Változtatások

Így bizonyára osztályt válthat, feljebb léphet a tartalék.

– Ez sajnos nem történhet meg, mert ahhoz az első csapatnak meg kellett volna nyernie a maga bajnokságát és feljutni az I. osztályba. De mivel ők csak a nyolcadikak lettek, nem „csináltak helyet” a tartaléknak, így az nem léphet feljebb.

Nézzük a nagyokat, a II. osztályban szereplőket…

– A jelenlegi játékosállományt tekintve reális a nyolcadik helyezés, ennyi volt a csapatban.

Ránézve a PSK eredménysorára, látható: a támadósor meccsenként csaknem másfél gólt rúgott (48), a védelem viszont majdnem kettőt kapott (57).

psk_bent

–Nem beszélnék csapatrészekről, mindig az adott 11 focista és a cserék hozták össze ezt a középmezőnyös helyezést.

Kötelező ilyenkor a kérdés: lesznek-e változások, és milyen idényt vár az őszi idénytől?

– Igen, lesznek. Nem is egy játékost tervezünk leigazolni, meg akarjuk erősíteni a csapatot, mert olyan terveink vannak, amelyekhez minden gólra szükség lesz, meg egy jól záró védelemre is. Harcba szállunk a bajnoki címért. Azt szeretnénk, ha jövő júniusban bajnoki címet ünnepelhetnénk.

Utánpótlás – imrei mag

Merész tervek, bár tudnak építkezni a bajnok tartalékcsapat játékosaiból is.

– Az a gárda hat éve játszik együtt, nem hinném, hogy az ő tökéletes egységük megbontásával bárki jól járna.

Várható-e változás a szakmai vezetésben?

– Igen, ez a kérdés már el is dőlt. Felföldi Csaba, aki eddig irányította a csapatot, felállt a kispadról, s ősztől játékosként segíti az együttest. Az edző Rakita Gábor lesz.

Nem mostohák
A felsoroltakon túl van sakk- és galambászszakosztály is a pestszentimrei egyesületben. Róluk azt mondta az elnök, hogy nem mostohák, de tény, hogy nekik kevesebb jut az önkormányzattól kapott pénzből, mint a csapatsportágaknak. „Ezzel együtt velük teljes a PSK-kép” – hangsúlyozta Egry Zoltán.

Hány csapata van a labdarúgó-szakosztálynak?

– Erre büszkék vagyunk, különösen arra, hogy nyolc utánpótlásgárdánk is van, amelyekből remélhetőleg kinő majd egy, a klubhoz kötődő imrei mag. Azt már most el tudom mondani, hogy rengeteg tehetséges srác van, mint ahogy az egész országban is. A gyerekek mellett öt felnőtt csapatunk játszik a különböző bajnokságokban, benne az öregfiúk és az old boys együttes. Mindez szép és jó, de közben látjuk, hogy ennyi csapatot egyre nehezebben bír el a Táncsics utcai sporttelepünk. Azt tervezzük, hogy a nyáron úgynevezett felülvetést hajtunk végre a gyepen, amelynek lesz ideje megerősödni az őszi rajtig. Igaz, ettől nem férnek el majd többen, de jó talajú pályánk lesz.

Hogy pattogott a labda a többi pályán?

– Jelentem, azokon is jól. A kéziseink közül a két fiúcsapat egyaránt első lett a saját csoportjában a Budapest-bajnokságban. Az öt utánpótlás-kosárlabdacsapatból kettő nyert a maga osztályában és korcsoportjában, egy pedig ezüstöt szerzett.

bp18.hu, Róth Ferenc

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva