A szeretet paprikás krumplija

Szerző • 2015-05-26 • Hírek, Közélet A szeretet paprikás krumplija bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva888

Újabb ételosztást rendezett május 16-án a Pestszentimrei Katolikus Karitász. Ezúttal is száznál többen voltak, akik az imrei katolikus templomban keresték a finom falatokat és nem mellesleg a jó, az emberi szót.

Már órákkal a harangszó, az ételosztás kezdete előtt láthatta az arra járó, hogy „valami lesz” a Szent Imre-templom kertjében, mert már akkor sokan várakoztak a kert bejáratánál. Nem elegáns emberek, ellenkezőleg, nagyon rosszul öltözöttek álltak ott. Kezükben szatyrokkal, olyanokkal, amilyeneket gyakorta látni a hajléktalanok kezében a budapesti utcákon…

Sajnos népszerűek

A bent a kertben sürgő-forgó emberek gyülekezete jelezte, hogy ők is készülnek valamire. Ők, akiknek köszönhetően elkészülnek a finom falatok. A karitász tagjai főzték hatalmas üstökben az ebédet, amely ezen a napon paprikás krumpli volt, friss kenyérrel, teával. S ezzel még nem volt vége a finomságoknak, mert a pestszentimrei híveknek köszönhetően olyan mennyiségű és minőségű házi sütemény várta a rászorulókat, hogy azzal akár egy jófajta falusi lagzin is elő lehetett volna állni.

Kovács István, a szervezet vezetője, mint mindig, most is mindenre figyelt, mindenütt ott volt, ahol szükségét látta.

Az ételosztás kezdete előtt beszélgettünk.

Nézzen körül, láthatja, hogy úgy mondjam, „népszerűek” vagyunk. Bárcsak ne lennénk… Ma is rengetegen lesznek, s nekünk, ha már hívtuk őket, kötelességünk vendégként kezelni minden egyes érkezőt. Meg persze keresztényi szeretettel is.

etel01_bent

Kovács István azt is elmondta, hogy az önkormányzat által is elismert Pestszentimrei Katolikus Karitász 2011 óta igyekszik enyhíteni a gondokon, az azóta eltelt években ezreknek adott már meleg ennivalót. Megoldani azonban érthetően nem tudják a gondokat.

„Csak” egy tál étel

Gyakran úgy érzem, hogy sok-sok ilyen és ehhez hasonló karitászszervezetre volna szükség… Különösen akkor, amikor szembesülök a sorsokkal. Ha nem is lelket romboló ez, de a léleknek nagyon fájó, mert tisztában vagyok azzal, hogy segíteni nem tudok rajtuk. Csak annyit tehetünk a tagjainkkal, hogy havonta egyszer örömöt viszünk a rászorulók életébe. Lehet, hogy kegyetlenül hangzik, de nem szabad „belemenni” a lelkükbe. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy megoldást nem tudunk kínálni, csak egy tál ételt…

Iraki édesség

Közben megkezdődött az ételosztás. A műanyag tányérokban ott gőzölgött a paprikás krumpli, de nem ám olyan „üzemi”, hanem az igazi. Kolbásszal, virslivel, tartalmas egytálételként.
Az arcok önmagukért beszéltek, a sorban állók csupán arra figyeltek, hogy az övék legyen az, ami a karitásznak köszönhetően elviselhetővé teszi néhány órájukat, hogy aztán másnap újra megtalálják valahol a betevőt.

Egy kedves hölgy érkezett, kezében nagy csomaggal. Mint kiderült, Pestszentimrén élő iraki keresztény, aki igazi iraki finomságot, fügés süteményt hozott, mert, mint elmondta, tudja, milyen éhesnek, kirekesztettnek lenni.

A „szokásos” húszezres

Kovács Istvántól megtudtuk azt is, hogy a „titokzatos házaspár” ezúttal is elhozta a borítékot…

Minden osztás reggelén eljönnek, átadják a borítékot. Nem tudok róluk semmi többet. A nevüket nem mondják meg, csak átadják a pénzt. Nézze, itt van. Húszezer forintot adtak, hogy a következő megvendégeléskor az ő pénzük is segítse a rászorulókat. Azt hiszem, az ilyen emberséghez nem kell sokat hozzátenni.

Valóban nem, mint ahogy a pestszentimrei karitász tevékenységéhez sem. Csupán annyit: nem csak beszélnek a törődésről és a szeretetről…

bp18.hu, Róth Ferenc

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva