A zene szárnyán

Szerző • 2019-10-08 • Hírek, Kultúra A zene szárnyán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva90

Harminc éve élünk szabadon, ezért a magyar kormány az 1989–90-es rendszerváltozás harmincadik évfordulóját emlékévvé nyilvánította. Ennek része volt az október 4-i Szabadságkoncert „A zene szabadsága” című program a Sportkastélyban, ahol szebbnél szebb klasszikus művek és örökzöld melódiák csendültek fel jeles művészek tolmácsolásában – írta a bp18.hu.

Az ünnepi alkalomra a küzdőtér nézőtérré változott, így kényelmes székeken ülve várhatta a pár száz fős hallgatóság a nívós koncert kezdetét, amelyet műsorvezetőként Zámbori Soma színész harangozott be.

30 éve szabadon

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata nevében a Szabadságkoncert „A zene szabadsága” rendezvényünkön. Az év során ünnepli Magyarország azt, hogy 30 évvel ezelőtt, 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai temetésén több százezer ember demonstrálta, hogy elege van a kommunista diktatúrából, és szabadságot akar. A magyar kormány az 1989–90-es rendszerváltoztatás harmincadik évfordulóját emlékévvé nyilvánította 30 éve szabadon címmel. Ennek része mai programunk, melyet a „30 éve szabadon” Emlékbizottság támogatott. Köszönet érte! Koncertünkön változatos zenei stílusokból válogattunk minden zenekedvelő számára, lehetőségünk szerint izgalmas és egyedi élményt nyújtva.

Dohnányi-növendékekkel

A koncerten először a hagyományos komolyzenei és kamarazenei irányzatot képviselő Budapesti Vonósok Kamarazenekar, továbbá az acappella műfajának hazai kiválósága, a Jazzation formáció lépett fel.
Egy évtizede a Weiner Leó Szakközépiskola kiváló növendékeivel játszunk együtt évi három-négy alkalommal, telt ház előtt – mondta lapunknak Botvay Károly, a Budapesti Vonósok alapító művészeti vezetője. – Ezek után nyitottunk a még fiatalabb korosztály felé is, nevezetesen az idén ötvenéves XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskola növendékeit vettük pártfogásunkba, a jövőben ők is rendszeresen részt vesznek a koncertjeinken. A célunk az, hogy a diákok ne csak a kötelező órákon találkozzanak a zenével, hanem közös élő zenélésben való örömteli feloldódásban lehessen részük nekik és szüleiknek egyaránt.

A Budapesti Vonósok Kamarazenekar 2001-ben megkapta Magyarország egyik legrangosabb szakmai díját, a Bartók–Pásztory-díjat, és Vivaldi Négy évszak című zeneműve az ő előadásukban vezeti a nézettségi listát 208 milliós megtekintéssel a világ egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalán.

A Sportkastélyban Weiner Leó Jó alapos csárdás és Rókatánc című művét, valamint Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiájának Wolf Péter-féle vonószenekari átiratát adták elő. Érdekességként jegyezzük meg, hogy Deák Kristóf 2016-ban Oscar-díjat nyert Mindenki című rövidfilmjében is az ő előadásukban hangzik el a Rókatánc.
Ezt követően a Budapesti Vonósok és a Jazzation közös műsorát hallhattuk, olyan nagy slágerekkel, mint az Egy kis édes félhomályban, Pest megér egy estet, Köszönöm, hogy imádott, Az én babám, de elhangzott Kodály Zoltán Esti dala is.

Két prímás a színpadon

Ezután a Rendhagyó Prímástalálkozó következett Herczku Ágnes és Korpás Éva énekesek népzenei repertoárjával. Felcsendült Küküllő menti és gömöri muzsika, valamint egy szatmári összeállítás is Vizeli Balázs és Nyitrai Tamás prímással.

A fináléba aztán az összes zenész bekapcsolódott, hogy előadják Bartók Béla Este a székelyeknél című gyönyörű művét, majd a műsorvezető így búcsúzott el a közönségtől: – Remélem, hogy az itt szerzett élményekkel úgy térnek haza, hogy a zene szabadságát viszik szívükben!

Az ingyenes koncerten az önkormányzatot Szarvas Attila és Galgóczy Zoltán képviselte.

Forrás: bp18.hu/T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva