Adventi koszorú gyúlt a Hősök terén

Szerző • 2014-12-01 • Család, Hírek Adventi koszorú gyúlt a Hősök terén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1873

Negyedik éve rendez adventi gyertyagyújtást az Együtt Pestszentimréért Egyesület, hagyományosan az ünnepkör első vasárnapját megelőző szombaton. A Hősök terén felállított koszorún lévő gyertyát Lak Gábor atya gyújtotta meg, ezzel egy időben pedig a körben állók kezében is fellobbant egy-egy kis gyertya lángja.

Az Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt, december 25-ét megelőző negyedik vasárnaptól – (a görög katolikusoknál hatodik vasárnaptól – karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig, január 6-ig tart.

Clipboard07

A család ünnepe

Háló Gyula tiszteletes az advent hagyományát felidézve úgy fogalmazott, hogy a Jézus Krisztus születését megelőző várakozási időszak a szent család ünnepe.

– Az advent magába a szűkebb családba vezet be bennünket, azaz a legfontosabb kapcsolatainkról szól – mondta a tiszteletes. – Azt ünnepeljük, hogy Jézus közénk lépett, emberré lett. Azt kívánom mindenkinek, hogy ezekben a hetekben Isten segítségével lépjünk kapcsolatba egymással, szeretteinkkel, régen látott ismerőseinkkel.

Clipboard06

Lélekben is készüljünk

Advent kezdetekor a karácsonyi készülődés jegyében mindenki elindul ajándékokat keresni. Az üzletek kirakatait színes lámpafüzérek díszítik, számos családnál a nagytakarítás is ekkor zajlik.

Clipboard05

– A gyerekek számára különösen izgalmas a karácsonyi előkészület – mondta ünnepi köszöntőjében Orbán Kálmán tiszteletes. – Az ajándékvásárlás és a lázas készülődés ellenére mégis sokszor hiányérzetünk van. Valami még elkelne a karácsonyfa mellé. Jézus eljön hozzánk, mint vendég, és ha az ő fogadása nem történik meg, akkor a legfontosabb dolog hiányozni fog az ünnepből. Éppen ezért a lelkünket is fel kell készítenünk, hogy ha karácsonyeste Jézus megérkezik a szívünkbe, otthonunkba, az érkezése minden örömnél nagyszerűbb legyen. Mert megajándékoz bennünket a szeretetével, békességével, erejével. Ezért is fontos, hogy ne csak a formaságok, a külsőségek legyenek jellemzők az ünnepre, hanem a lényegről se feledkezzünk meg.

Clipboard04

Az adventi gyertyagyújtást követően az egyesület tagjai forralt borral, teával látták vendégül a hideg novemberi estén összegyűlteket. Újvári Miklósné, az EPE elnöke elmondta: örül annak, hogy a négy éve indult kezdeményezésből lassan hagyomány lesz, és már advent első vasárnapja előtti estén összegyűlnek Pestszentimrén azok, akik magukénak érzik a keresztény vallást, illetve annak hagyományos értékeit.

bp18.hu, Csernai Mariann

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva