Arany-ünnep a Rózsában

Szerző • 2018-02-01 • Hírek, Kultúra Arany-ünnep a Rózsában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva437

A magyar irodalom ünnepe volt a Rózsa Művelődési Házban. A zsúfolásig megtelt nézőtéren idősek és fiatalok hallgatták meg a „Jézusa kezében kész a kegyelem” című, Arany János-balladákból készült irodalmi összeállítást, mellyel a költő születésének 200. évfordulójára emlékeztek. A műsort a pestszentimrei érdeklődők február 09-én 18 órától hallgathatják meg a PIK-ben.

A közönség ezúttal egy rendhagyó irodalmi rendezvény részese volt, hiszen a műveket kiválasztó és előadó Lázár Csaba színművész személyében nemcsak kiváló balladatolmácsoló művészt, hanem a balladák megértéséhez elengedhetetlen történeti hátteret is kiválóan ismerő és azt bemutató művelt embert, igazi ’népművelőt’ ismerhetett meg. Mint ahogy ő maga is vallotta: előadásainak ismeretterjesztő szerepet is szán.

A műsorban öt, hangulatukban és tartalmukban egymástól különböző ballada hangzott el, melyekből négy mű, az 1850-es években, a költő nagykőrösi évei idején született. Elsőként a Szent László című művet hallgathatták meg a jelenlévők, majd a költő vígballadája, a Pázmán lovag fakasztott derűt a közönség körében. A nagykőrösi évek idején született még meg az a két, a műsorban is elhangzó komor hangulatú történelmi ballada: a Szondi két apródja és A walesi bárdok is, melyek a levert forradalom és szabadságharc utáni állapotok hű tükörképei, de melyek a bukás ellenére is biztatólag, erőt adva szólnak a megtört nemzethez.

Az előadás az Őszikék-korszak megrázó balladájának, a Híd-avatásnak az előadásával zárult. Azzal a balladáéval, amely a magyar nagyvárosi költészetnek nem előhírnöke, hanem nyitánya, a kapitalizálódó Budapest sötét árnyaival és történéseivel. A Margit híd avatásán a nincstelenek, a társadalom szélére sodródó emberek látomásszerű, öngyilkos haláltáncával.

A végtelenül szerény, visszahúzódó, önmaga tehetségében gyakorta kétkedő Arany legkedvesebb barátai egyikének, Gyulai Pálnak írta az alábbi sorokat: „Több eréllyel, szilárdsággal, kitartással tán lett volna belőlem valami, de ez hiányzott mindig. Tehetségem (amit elvitatni nem lehet, különben nem volnék ott, hol most vagyok) mindig előre tolt, erényem hiánya mindig hátravetett, s így lettem, mint munkáim nagyobb része, töredék. Csinálj te belőle egészet!”
E − Gyulai Pálhoz intézett − kérést kérésként fogadhatja el a minden kor, így a mai olvasója és közönsége is.
Az előadást, melyet a közönség vastapssal köszönt meg, Laczó Zoltán Vince zeneművész nagyszerű gitárjátéka varázsolta meghitté.

bp18.hu, Dzuiba

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva