Az Anomia iszonya, avagy gondolatok egy tárlat kapcsán

Szerző • 2015-10-08 • Hírek, Közélet Az Anomia iszonya, avagy gondolatok egy tárlat kapcsán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva815

Olvassa el Frömmel Gyula gondolatait Árvay Zolta kiállításáról.

Nem jutottam el Árvay Zolta Anomia című kiállításának megnyitójára. (Nem mellesleg Szentendrén, a magyar festészet egyik fellegvárában akadt tennivalóm.) Sajnálhattam is, mert úgy hallani, hogy Bakonyvári M. Ágnes kifejezetten jó szakmai megnyitóbeszédet mondott. Másfelől talán jobb is úgy, hogy Árvay mester veretes mondanivalójú műtárgy együttesét zavartalanul, gondolatiságába egymagamban belemélyedve tanulmányozhattam. Nem műveket mondtam, hanem egy tér-kollázst (Assemblage-t) láthatunk, melynek egyes darabjai, a talált tárgyak (ready made) önmagukon jóval túlmutatva illeszkednek egymáshoz. Aligha hiszem, hogy negligált, sarat imitáló feketével átkent szentképei, e kirakatszerűen összeillesztett elvarázsolt kastély kulisszáin kívül önmagukban is kiállíthatóak lennének.

Tartalmilag nem nehéz megfejteni az üzenetet, annál is inkább, mert az Ars Sacra rendezvénysorozathoz kapcsolódik. Az egyik póluson egy oltárszerű emelvényen megfakult tükör, ember nézz szembe önmagaddal! Mindennapi kenyered adó hitedtől való távolodásoddal egyfelől a szemétkupacon ülve egy képernyőt bámulhatsz, vagy továbbmenve a pénz ördögének áldozhatsz egy ellenoltáron, melynek bőségszarújából pénz patak csörgedezik elő. (És itt egy apró pontatlanság, talán az alkotó ördög-morfológiai járatlansága folytán Baphometet, és nem Mammon ábrázol, mely ugye egy kicsit másabb jelentéstartalommal bír!) Fakuló hitünkkel a pénzhajszolás, a kapzsiság rabszolgájává válunk. A búzaszemek és az érmedarabok ösvénye más oltárhoz vezet minket, Árvay néhol dermesztő képeivel a szívünkbe markol, átlépve a hazai képzőművészeti élet gyakran önmagukat ismétlő kliséit, bár fehér papírra nyomtatott szövegei egy kicsit zavarólag hatnak, mert szájbarágóssá teszik az üzenetet. Megállapíthatjuk mégis, hogy az alkotó talán nem először, de nagyot lépett! Ám hova is?

Az Anomia kifejezés, mely a társadalmi normák, törvények és erkölcs visszatartó erejének gyengülését jelenti, Robert Mertonnal gyökeresedett meg a szociológia tolvajnyelvében. Kicsit költőibben fogalmazva a társadalom mindenkit egybetartó szövetének a ritkulása, felfeslése nem ritka jelenség a civilizáció történetében, erre mutat rá Madách Imre tragédiájának Római színe is. Igen, az emberek a jólétükbe mindig is hajlamosak voltak belekényelmesedni, és saját gyarlóságuk felett engedékenyen szemet hunyni, ami persze nem jelenti azt, hogy mások gyarlósága, különösen, ha annak az árát mi fizetjük meg, már megbocsájthatatlan bűnként tűnik fel a számunkra. És itt Árvay művének az első buktatója: hol a határ kenyérkereset és pénzszerzés között? Ha rendesen eljárok a misékre, akkor megbocsájtható a „megélhetési vétkezés”? A munkásait minimálbéren bejelentő vállalkozó jóváteszi –e erkölcsi vétkét, ha kegyesen jótékonykodik? Szerintem egyik dolog a teremtőben való hit, és másik egy dolog a teremtett világ rendjét adó erkölcs, és ez a kettő nem jár kéz a kézben.

Azonban, hogy bonyolítsam a dolgot, Árvay művének van egy másik szála, amit a középen levő dobogón helyet foglaló tárgyak képviselnek. Szemét, szék, és képernyő a tömegkultúra lélekerodáló hatására utalnak. És itt kanyarodjunk vissza Merton Anomia fogalmához, akire nem véletlen hivatkoztam fentebb. A polgári társadalom ismerőinek két nagy víziója támadt a Huszadik századra nézve, melyeknek két regény adta meg az kvinteszenciáját. Huxleynek a Szép Új Világára és Orwell 1984-ére gondolok. Talán az utóbbiról röviden annyit, hogy ez lehet ismerősebb képlet nekünk Közép és Kelet-Európában, keményebb és puhább diktatúrák árnyékában nagyapáink korszakától megtapasztalhattuk a nagy testvér figyelmét. Erre számtalan remekmű hívta fel a figyelmet, Koestler Sötétség Délben-jétől Bradbury Fahrenheit 451 című utópiájáig, vagy magyar oldalról Bacsó Péter Tanúját említhetjük a teljesség igénye nélkül.
Huxley (és vele Árvay) már egy érdekesebb vonalat vet fel. Ezt Herbert Marcuse úgy fogalmazta meg 1964-ben, hogy az „egydimenziós ember”, a fogyasztói társadalom polgára majd bolond lenne tiltakozni a saját jóléte ellen.

Nem tudunk vitatkozni Árvay-val, bár a feldobott Anomia fogalma elsősorban a jóléti társadalom velejárója, és az itt Magyarországon kérdéses, hogy valaha volt –e, de még kérdésesebb, hogy lesz –e? De nálunk a jelenségnek az árnyoldala mégis érvényesült, a televízió nyomasztóan egyoldalúan ráterpeszkedett a kulturális életre. És ez az egy dimenziójúvá vált kultúra fogyasztás aztán megmutatta hatását a minőségi kulturális értékek visszaszorulásában és a kommersz és bulvár szemlélet előretörésében. Talán megbocsájtható nekem, ha itt nem tudom kihagyni a képzőművészek Tiborci panaszát, manapság az utca embere egyszerűen nem jár kiállítás megnyitókra sem, amit én a bulvárosodás számlájára írok.

Neil Postmann 1985-ben jelentetett meg Halálra Szórakozzuk Magunkat címmel egy tanulmányt, melyben már az internetkorszak hajnalán figyelmeztet arra, hogy emberfajunk minden látható jel szerint a kihalás felé masírozik, miközben talán nem maradna más utána, mint a tévékészülékek fénye. Ez úgy látszik olyan átütő jelenség, ami egyaránt érvényesül a jóléti (Huxley) és „nem jóléti”(Orwell) társadalmakban egyaránt. Tehát Árvay amikor elborzaszt minket a pénz ördögétől, akkor a kisebbik rossz ellen agitál. Ráadásul az Anomia terjedését, amit egyébként reprezentatív szociológiai kutatások is alátámasztanak, (TÁRKI 1998 és 2001), nem a vallásosság kontra pénzhajhászás dimenziójában érhetjük tetten. Az a magányosság és elidegenedés, a kapcsolatok és orientáció hiányában, és nem utolsó sorban a normaszegés szükségszerűnek elfogadásában nyilvánul meg.

A társadalom „vallástalanosodása”, szekularizációja már a reneszánsz óta ismert folyamat, nem azonos az erkölcsi hanyatlással. És visszafelé is igaz, a morális felmorzsolódás ellen nem lesz mindenható gyógyír a hitélethez való visszatérés sem. Lesz, akire jó hatással bír, de jócskán maradnak olyanok is a mise után gondolkodás nélkül megszegik kisebb, nagyobb erkölcsi normáinkat. Ez a múltban is így volt és a jelenben is így van. Megélni, pénzt, mint megélhetési forrást keresni mindig kellett és kell valahogy, viszont elbutulni és elbárgyúlni kultúrfölényünk csalóka tudatában, az már nem annyira szükségszerű. És az a legnagyobb baj, ha „ez a faj halálra szórakozza magát…”

A kiállítás október 10-ig megtekinthető a Pestszentimrei Közösségi Házban (1188 Budapest, Vasút u. 48.)

Frömmel Gyula

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva