Az időseket ünnepelték a Sportkastélyban

Szerző • 2017-09-29 • Hírek, Közélet Az időseket ünnepelték a Sportkastélyban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva558

Minden évben szeptember végén vagy október elején ünneplik meg kerületünkben az idősek világnapját. Ezúttal nem a Lőrinci Sportcsarnokban fogadták a vendégeket, mert az felújításra vár, hanem a Pestszentimrei Sportkastélyban, ahol csaknem háromszázan nézték végig a többórás műsort.

A szépkorúakat és az önkormányzat képviselőit először Freyberger László, a XVIII. kerületi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület (NYÉVE) elnöke köszöntötte, kiemelve, hogy az egyesületük, mint a kerület legnagyobb nyugdíjasokkal foglalkozó civil szervezete, már 27 éves múltra tekint vissza, és a pályázatok révén mindig segítséget nyújtanak a kisebb nyugdíjas kluboknak.

Évente háromszor van kerületi szintű rendezvényünk, a nőnapi, a karácsonyi, amit évről évre a Kondor Béla Közösségi Házban tartunk meg telt házzal, valamint ez az idősek napi műsorunk – mondta az elnök. – Mind a hármat az önkormányzat anyagi támogatásával és tagságunk komoly segítségével tudjuk megvalósítani.

Ezután Kucsák László országgyűlési képviselő szólt a nyugdíjasokhoz, hangsúlyozva, hogy jó a kapcsolata ennek a korosztálynak a kerület vezetésével, amely támogatja az időseket, hogy minél hasznosabban töltsék a szabadidejüket.

Ughy Attila polgármester azt emelte ki a köszöntőjében, hogy a kerület nyugdíjasait nemcsak azért becsülik meg az önkormányzat vezetői, mert mind szép emlékeket őriznek az idősekről, idős rokonaikról, nagyszüleikről, hanem azért is, mert kötelességük a múlt képviselőit támogatni, akik megteremtették a fiatalabbak számára a gondtalan jelent és a jövőt. Többek között ezt mondta:
Példamutató a kerületben a generációk közötti kapcsolat, amit tovább kell erősíteni.

A szép szavak után jöttek a szép népdalok és az örökzöldek. Előbb a tavaly alakult NYÉVE-dalkör lépett fel, majd Aradszky László énekelte el legnagyobb slágereit – köztük a Nem csak a húszéveseké a világot –, Berentei Péter pedig ismert magyar és világslágerekkel fokozta a hangulatot egészen a tombolahúzásig.

A rendezvényen még Ujvári Ferenc, az egyesület tagja mondott verset a közönségnek, amelynek soraiban ott volt Szarvas Attila és Galgóczy Zoltán alpolgármester, valamint Kőfalvi Pál, a NYÉVE örökös elnöke is.
A hangulatos délutánon kiderült: valóban nem csak a húszéveseké a világ…

bp18.hu, Temesi László

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva