Az örök blues bűvöletében

Szerző • 2015-03-24 • Hírek, Könnyű Az örök blues bűvöletében bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva841

Telt házas koncertet adott Földesi László, Hobo bluesénekes és zenekara március 20-án a Rózsa Művelődési Házban. Hobo és Bandája még mindig meghatározó alakja a magyar könnyűzenének.

A Hobo Blues Band, amely nevét az alapító tag Földesi László legendás bluesénekes és dalszerző becenevéről kapta, az 1978-as évek elején hobbizenekarként indult. Később többek között Póka Egon basszusgitáros csatlakozásával professzionálisnak számító zenészek kerültek a csapatba. Ezt követően az együttes alig egy év leforgása alatt hihetetlen népszerűségre tett szert, majd többször is kiérdemelte a közönségszavazásokon az év együttese, az év előadója, az év egyénisége, az év hangszeres előadója címeket. Bár a Hobo Blues Band 2011-ben hivatalos búcsúkoncertet adott, néhány új tag csatlakozásával Hobo és Bandája néven még ma is megörvendeztetik a közönséget a zenéjükkel.

A koncert alapjául szolgáló Vadászat című nagylemez a zenekar negyedik albuma volt, amely 1984 óta a magyar rocktörténelem egyik legjelentősebb albumává vált, és megkérdőjelezhetetlenné tette a blues létjogosultságát a magyar zenei palettán.

Ez az egyszerű és közérthető szövegcentrikus stílus Hobo merész célzásaival és többértelmű utalásaival fűszerezve többször politikai ellenszenvet váltott ki. A Vadászat című dupla lemezt édesapja szenvedélye ihlette, ami Hobót az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás után kezdte foglalkoztatni. A Vadászat gondolatisága mára sem vesztette aktualitását, a zene megszólította a közönséget.

BP18.hu, Csernai Mariann

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva