BA: folytatódik a futópálya-felújítás

Szerző • 2018-03-09 • Hírek, Közlekedés BA: folytatódik a futópálya-felújítás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva287

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es futópályája felületének második szakaszát cseréli ki a Budapest Airport. A felújítás nemcsak a pálya betonburkolatát érinti, hanem a régi fénytechnikai rendszerek nagy részét is.

Egy futópályával üzemel a repülőtér március 12. és június 30. között, mert a Budapest Airport (BA) folytatja az 1-es futópálya rekonstrukcióját. Tavaly az úgynevezett földetérési zóna 900 méteres szakaszán cserélték ki a betonburkolatot. Most a pálya középső, 1400 méretes része következik, amelynek betonfelületét már több mint három évtizede terheli a le- és felszálló gépek súlya. Összesen 33 ezer négyzetméternyi betonfelület újul meg, ami négy és fél futballpályának felel meg.

A betonburkolat cseréje mellett több más fontos fejlesztés is megvalósul a futópályán, egyebek mellett a fénytechnikai rendszerek korszerűsítése. A szakemberek 160 lámpatestet és közel 90 fénytechnikai aknát cserélnek ki, illetve építenek át a legújabb európai szabványok szerint, s kicserélik a futópálya lámpasorát ellátó elsődleges áramkör kábeleit is, ami nem kevesebb, mint 300 kilométernyi vezetéket jelent.

A futópálya ritkábban használt délkeleti megközelítési iránya (31L) is megkapja a legmodernebb műszeres leszállító berendezést, az ILS-t (Instrument Landing System). Az új rádiónavigációs berendezés is rossz látási viszonyok között segíti a pilótákat a futópálya megközelítésében és a biztonságos landolásban, de a régebbinél is jóval precízebb működésre képes.

Stephan Schattney, a Budapest Airport Zrt. Műszaki Központjának igazgatója elmondta, hogy a pálya felülete és az ehhez szorosan kapcsolódó bonyolult infrastruktúra folyamatos karbantartást és megújítást igényel. A BA nagy gondot fordított a projekt előkészítésére, hogy a rendelkezésre álló három és fél hónap elegendő legyen. Az igazgató kiemelte:
Háromszázötven ember, valamint 250 jármű és munkagép dolgozik a felújításon, hogy júliusra, vagyis a nyaralási és utazási főszezonra ismét két futópályával üzemelhessen a repülőtér.

A beruházás összköltsége eléri az 5,2 millió eurót (valamivel több, mint 1,6 milliárd forint), amit a Budapest Airport saját forrásból finanszíroz. Mindez része az 50 milliárd forintos (mintegy 160 millió eurós) BUD 2020 elnevezésű ötéves repülőtér-fejlesztési tervnek, amelyet a társaság szintén teljes egészében saját forrásból valósít meg. Ennek részeként készül el az év közepére a 2B Terminálon az új, tízezer négyzetméteres utasmóló, épült meg a DHL Express és a TNT új logisztikai bázisa, készült el a repülőtéri szálloda, és kezdődik el idén a Cargo City nevű új logisztikai központ építése is.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva