Civil a pályán – az Agora lokálpatriótái tovább szélesítenék képviseletüket

Szerző • 2019-09-27 • Hírek, Közélet Civil a pályán – az Agora lokálpatriótái tovább szélesítenék képviseletüket bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva816

A „zöld gondolat” áll Láng László programjának középpontjában. Az Agora Lokálpatrióta Egyesület polgármesterjelöltje indulásával nagyobb képviseletet szeretne elérni az egyesület céljainak megvalósításához.

A kerületben nőttem fel, a Kassa iskolába jártam, majd a szomszédban, Gyálon éltem, de ekkor is ezer szállal kötődtem Pestszentlőrinc-Pestszentimréhez. Építőipari és nyomdaipari vállalkozásaim vannak, amelyek a kerületben működnek, úgyhogy egy percre sem szakadtam el innen – mesélte magáról a 35 éves jelölt, aki nagy családban született. Édesapjának hét testvére van, neki pedig négy, ő maga pedig egy kislány apukája. Láng László már három éve költözött vissza a kerületbe, és nagyjából ekkor kezdett el a közélettel is foglalkozni.

Az Agora 2014-ben alakult, én pedig 2016-ban csatlakoztam hozzájuk, hiszen minden törekvésüket magaménak vallom. A zöld területek fenntartása, megtartása, biztonságosabbá tétele, a szomszédos kapcsolatok javítása, közösségi élet szervezése, az egészség megőrzése – ezek a fő célok. Azzal, hogy elindulunk a választáson még több lehetőségünk lesz ezeket az ügyeket képviselni. Ezért döntöttünk úgy, hogy politikai porondra lépünk – tette hozzá a polgármesterjelölt.

Indulásunk egyetlen oka, hogy meglátásunk szerint sokkal jobb pozícióba kerülhetünk céljaink elérésében akkor, ha ott lehetünk a képviselő-testületben. Nem is beszélve arról, ha a polgármesteri pozíciót is meg tudjuk szerezni.
Láng László már több fórumon nyilatkozta, hogy ők az „igazi egységes ellenzék”, mert párthovatartozás nélkül, saját értékrendjük mentén képviselik azokat, akik mást szeretnének. Ők a valódi alternatíva a jelenlegi vezetés és a kényszerből összetákolt ellenzék mellett.

És, hogy melyek ezek a célok, amiket megvalósítanának? – Az évek során az Agora felhalmozott annyi szaktudást, amire, ha úgy tetszik egy konkrét polgármesteri, önkormányzati program vázát is rá lehet építeni – tudtuk meg Láng Lászlótól.

A jelölt szerint a programpontok, amire a kerületiek közös ügyeit fel lehet építeni a természetes és az épített környezet közötti harmónia fenntartása, megóvása, megismerése, továbbfejlesztése, biztonságosabbá tétele. A közösségi kertek szervezése, működtetése, társadalmi akciók kezdeményezése, baráti, jószomszédi kapcsolatok és a társasági élet erősítése. Kiemelt szerep jut az egészségmegőrzésre, hiszen sokkal olcsóbb az államkasszának és a kerületi büdzsének is, ha a betegellátás terhei csökkennének. Az egészségmegőrzésnek pedig a zöld területek, a sport és a rekreációs lehetőségek az alapjai. Az egyesület céljai között szerepel a hagyományok ápolása, a helyi művészeti, kulturális értékek felkutatása, ahogy aktív szerepet vállalnak programszervezésben is. A közösségépítés pedig egyik alap a kerület identitásának a megőrzésében.

Lényegében az egyesület célkitűzéseit szeretnénk még szélesebb körben népszerűsíteni, akár egy egész polgármesteri program alapjává tenni. Kerületünk ugyanis egy különleges hely, talán a legzöldebb a pesti oldalon. Aki eltölt itt pár évet, soha többé nem tud majd a belvárosban, bérházak között élni. Hatalmas előnye Pestszentlőrinc-Pestszentimrének a kiterjedt zöld terület, a családi házas övezet, ráadásul még erdőben is sétálhatunk. Ezt a kertvárosias hangulatot szeretnénk emelni, népszerűsíteni, miközben a nagyváros minden előnyét is élvezhetjük – szögezte le a jelölt.

Konkrét lépésekkel kapcsolatban a polgármesterjelölt elmondta, hogy bármennyire is összetett az Üllői út helyzete – hiszen a főút fővárosi fenntartású –, de mégis rendbe kell tenni a kerületben a teljes útszakaszt. Ez Pestszentlőrinc-Pestszentimre főutcája, aminek az aszfaltjavításokon és az utat szegélyező bokrokon, fasorokon, zöld szigeteken túl az épített utcaképét is meg kell újítani. – Nagy feladat, nem egyszerű a helyzet, de ha nem tűzünk ki nagyobb célokat, akkor nem is érhetünk el nagy eredményeket – zárta gondolatait Láng László.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva