CSATORNÁZÁS a XVIII. kerületben: várható forgalomkorlátozások a 31. héten

Szerző • 2014-07-28 • Csatornázás, Hírek CSATORNÁZÁS a XVIII. kerületben: várható forgalomkorlátozások a 31. héten bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1066

A 31. héten folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében Pestszentlőrincen és Pestszentimrén. A kerületben összesen 90 kilométernyi csatorna épül 2015-ig.

A szennyvízberuházás keretében zajló munkálatok következtében július 28. és augusztus 3. között a kivitelező tájékoztatása szerint az alábbi forgalmi változásokra lehet számítani:

 

  • Sávelhúzás mellett csatornaépítés kezdődik

 

o    a Gyömrői úton a Zalán utca és az Úz utca közötti szakaszon.

 

Várhatóan 2014. augusztus 31-ig a kivitelezés 2. üteme szerint az alábbi          forgalomkorlátozás van érvényben:

 

  • A Gyömrői úton a Zalán utca és a Tünde utca között a városhatár felé tartó 2 közúti sávot lezárják, helyette 1 sávon, a szalagkorlát megbontásával a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton haladhat az autóforgalom. A gyorsforgalmi út ugyanezen szakaszát ugyanakkor egyirányúsítják, a városközpont felé autózókat pedig a Gyömrői út városközpont irányú útpályájára terelik.
  • Ugyanebben az időszakban a Gyömrői út városhatár felé vezető külső sávját lezárják a Tünde utca és az Úz utca között. A forgalom ezen a szakaszon változatlan rendben, egy forgalmi sávban biztosított marad.

 

              A munkaterület környezetében 30 km/h sebességkorlátozást                      vezetnek be. A korlátozásról az Üllői úton és a városhatárnál                           kihelyezett táblák is  tájékoztatást adnak.

 

              A július 15-től kezdődő 2. ütemben a lezárás környezetében a                    csúcsidőszakokban mindkét irányban torlódásokra kell számítani.                     Ezért a városból a reptérre tartóknak javasoljuk, hogy utazásukat                          ennek    figyelembevételével tervezzék meg.

 

              A lezárások miatt az arra közlekedő buszjáratok Csaba utcai                                megállója a városhatár felé körülbelül 150 méterre áthelyezésre                      kerül.

 

 

  • Félpályás útlezárásra kerül sor:

o    a Ráday Gedeon utcában a Székely György utca és a Fedezék utca között,

 

Forgalomterelés:

A Ráday Gedeon utca félpályás lezárás mellett egyirányúvá válik a Nefelejcs utca felől a Gyömrői út felé. Az ellenkező irányú forgalom a Gyömrői út felől a Nefelejcs utca felé a Babits Mihály utcán keresztül halad, mely ez idő alatt szintén egyirányúvá válik.

 

Érintett buszjáratok terelése:

A Ráday Gedeon utcán a Nefelejcs utca irányába haladó érintett buszjáratok a Fedezék utca – Babits Mihály utca – Nefelejcs utca útvonalon haladnak. A Ráday Gedeon utca – Kosztolányi Dezső utca kereszteződés előtti buszmegálló pótlására ideiglenes megállóhelyet építettek ki a Babits Mihály utca – Kosztolányi Dezső utca kereszteződés előtt.

 

o    a Nefelejcs utcában a Csörötnek utca és a Gyöngyvirág utca között,

o    és a Frangepán utcában a Csévéző utca és a Tünde utca között.

o    az Üllői úton a Vág utca és a Földváry utca és a Dalmady Győző utca és a Petőfi utca között, valamint a Honvéd és a Vág utca között,

o    a Lőrinci utcában a Vonal utca és a Törvény utca között,

o    és a Dózsa György úton a Zrínyi és az Ültetvény utca között.

Itt a félútpályás forgalmat jelzőlámpákkal irányítják.

 

Továbbá

o    a Reviczky utcában a Bartók Lajos utca és a Vörösmarty utca között,

o    a Nagykőrösi úton az Ár utca és a Nagykőrösi út 86. számú ingatlan között,

o    és a Cziffra György utcában a Bököny utca és a Dráva utca között.

 

  • Célforgalom biztosítása mellett teljes útzár lesz érvényben:

o    a Szinyei Merse utcában a Mednyányszky utca és a Benczúr utca és az Árva utca Bakonybánk utca között,

o    a Hubay Jenő utcában a Mednyánszky utca és a Benczúr utca között,

o    a Kupeczky János utcában a Bartók Béla utca és a Hubay Jenő utca között és a Hubay Jenő utca és a Fráter Lóránt utca között,

o    a Fráter Lóránt utcában a Benczúr utca és a Fráter Lóránt utca 26/a számú ingatlan között,

o    a Mányoki Ádám utcában a Szinyei Merse utca és a Fráter Lóránt utca között,

o    a Zsira utcában a Zenta utca és a Fiume utca között,

o    a Zombor utcában a Cziffra György utca és a Dráva utca között,

o    a Delfin utcában a Cziffra György utca és a Bókay Árpád utca között,

o    a Bakonybánk utcában a Vecsési utca és az Üllői út között,

o    a Tátrafüred téren a Zilah utca és a Fülek utca között,

o    a Csőrszárok utcában az Esze Tamás utca és a Gyergyó utca között,

o    a Vasút utcában az Arany János utca és a Törvény utca között,

o    a Búzakéve utcában a Búzakéve utca 14. számú ingatlan és az Eke utca és a 625. utca és a Dózsa György út között,

o    az Eke utcában a Lajos utca és a Zrínyi utca között,

o    a Hétvezér utcában a Török Bálint utca és a Gyergyó utca között,

o    a Szövet utcában a Solymász utca és az Igric utca között,

o    a Saláta utcában a Solymász utca és az Ár utca között,

o    a Lea utcában a Kisfaludy utca és az Ady Endre utca között,

o    a Köztársaság utcában az Ady Endre utca és a Kisfaludy utca között,

o    a Paula utcában a Kisfaludy utca és az Ady Endre utca és a Vasút utca és az Ady Endre utca között,

o    az Ár utcában a Szövet utca és a Nagykőrösi út között,

o    a Nagykőrösi út melletti murvás szervízúton a Kelme utca és a Nagykőrösi út 84. számú ingatlan között,

o    a Nagykőrösi úton az Ár utca és a Nagykőrösi út 86. számú ingatlan között,

o    a Vasút utcában a 73. számú ingatlan és a Szigeti Kálmán utca között

o    a Szigeti Kálmán utcában a Vasút utca és az Ady Endre utca között,

o    és a Vasút utca – Bagamér utca sarkán.

 

  • Szakaszos útlezárás mellett dolgoznak

o    a Napló utcában a Törvény utca és a Vezér utca között,

o    az Arany János utcában a Rákóczi utca és a Kisfaludy utca között,

o    a Kisfaludy utcában a Törvény utca és az Arany János utca között,

o    a Podhorszky utcában a Törvény utca és az Arany János utca között,

o    az István utcában a Nemes utca és a Juhász József utca között,

o    a Juhász József utcában a Napló utca és a Határ utca között,

o    a Stefánia utcában a Nemes utca és a Juhász József utca között,

o    és az Erdősáv utcában a Nemes utca – Juhász József utca és a Vezér utca – Törvény utca között.

 

  • Továbbá csatornázási és úthelyreállítási munkákat végeznek

o    az Üllői úton a Nagyenyed utca és a Tarkő utca között

o    és a Margó Tivadar utcában a Bartók Lajos utca és a Batthyány utca között.

 

Az Üllői út ezen szakaszán útlezárásra nem kell számítani, illetve a          Margó Tivadar          utcában zöldterületen zajlik a kivitelezés.

 

A munkálatokból fakadó kellemetlenségek miatt a beruházó Budapest Főváros Önkormányzata – a közös cél érdekében – köszöni a lakosság türelmét és megértését.

 

A beruházásról további információ és tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken áll rendelkezésre:

 

Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80-205-412 (hívható 8-18 óráig hétköznapokon)

Honlap: www.bpcsatornazas.hu

E-mail: info@epulocsatorna.hu

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva