CSATORNÁZÁS a XVIII. kerületben: várható forgalomkorlátozások a 33. héten

Szerző • 2014-08-09 • Csatornázás, Hírek CSATORNÁZÁS a XVIII. kerületben: várható forgalomkorlátozások a 33. héten bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1278

A 33. héten folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében Pestszentlőrincen és Pestszentimrén. A kerületben összesen 90 kilométernyi csatorna épül 2015-ig.

 

A szennyvízberuházás keretében zajló munkálatok következtében augusztus 11. és augusztus 17. között a kivitelező tájékoztatása szerint az alábbi forgalmi változásokra lehet számítani:

 

  • Sávelhúzás mellett csatornaépítés kezdődik

 

    • a Gyömrői úton a Zalán utca és az Úz utca közötti szakaszon.

 

         Várhatóan 2014. augusztus 31-ig a kivitelezés 2. üteme szerint az alábbi          forgalomkorlátozás van érvényben:

 

  • A Gyömrői úton a Zalán utca és a Tünde utca között a városhatár felé tartó 2 közúti sávot lezárják, helyette 1 sávon, a szalagkorlát megbontásával a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton haladhat az autóforgalom. A gyorsforgalmi út ugyanezen szakaszát ugyanakkor egyirányúsítják, a városközpont felé autózókat pedig a Gyömrői út városközpont irányú útpályájára terelik.
  • Ugyanebben az időszakban a Gyömrői út városhatár felé vezető külső sávját lezárják a Tünde utca és az Úz utca között. A forgalom ezen a szakaszon változatlan rendben, egy forgalmi sávban biztosított marad.

 

              A munkaterület környezetében 30 km/h sebességkorlátozást                      vezetnek be. A korlátozásról az Üllői úton és a városhatárnál                           kihelyezett táblák is  tájékoztatást adnak.

 

              A július 15-től kezdődő 2. ütemben a lezárás környezetében a                    csúcsidőszakokban mindkét irányban torlódásokra kell számítani.                     Ezért a városból a reptérre tartóknak javasoljuk, hogy utazásukat                          ennek    figyelembevételével tervezzék meg.

 

              A lezárások miatt az arra közlekedő buszjáratok Csaba utcai                                megállója a városhatár felé körülbelül 150 méterre áthelyezésre                      kerül.

 

  • Félpályás útlezárásra kerül sor:

 

    • a Ráday Gedeon utcában a Székely György utca és a Fedezék utca között,

 

Forgalomterelés:

A Ráday Gedeon utca félpályás lezárás mellett egyirányúvá válik a Nefelejcs utca felől a Gyömrői út felé. Az ellenkező irányú forgalom a Gyömrői út felől a Nefelejcs utca felé a Babits Mihály utcán keresztül halad, mely ez idő alatt szintén egyirányúvá válik.

 

Érintett buszjáratok terelése:

A Ráday Gedeon utcán a Nefelejcs utca irányába haladó érintett buszjáratok a Fedezék utca – Babits Mihály utca – Nefelejcs utca útvonalon haladnak. A Ráday Gedeon utca – Kosztolányi Dezső utca kereszteződés előtti buszmegálló pótlására ideiglenes megállóhelyet építettek ki a Babits Mihály utca – Kosztolányi Dezső utca kereszteződés előtt.

 

    • a Cziffra György utcában a Bököny utca és a Zombor utca között,

 

Forgalomterelés:

A munkálatok ideje alatt a Cziffra György utcában félpályás útlezárás van érvényben a Szabadka utca és a Zombor utca között, ezért az autóbuszok és a közúti járművek egy forgalmi sávban közlekedhetnek jelzőlámpás irányítás mellett.

 

Érintett buszjáratok terelése:

A kivitelezés idejére a 182-es és 282E jelzésű autóbuszok megállóhelyét az Alacsaka úti lakótelep irányában ideiglenesen kb. 70 méterrel előrébb, a Szabadka utca 7. szám elé helyezik.

 

A kivitelezés idejére a 183-as és 990-es jelzésű autóbuszok megállóhelyét Szemeretelep, Ferihegy felé ideiglenesen kb. 40 méterrel előrébb, a Szabadka utcai kereszteződés után lévő szakaszra helyezik.

 

    • a Lőrinci úton a Vonal utca és a Törvény utca között,

 

Forgalomterelés:

A munkálatok ideje alatt a Lőrinci úton félpályás útlezárás van érvényben, ezért az autóbuszok és a közúti járművek egy forgalmi sávban közlekedhetnek jelzőlámpás irányítás mellett.

 

Érintett buszjáratok terelése:

A kivitelezés idejére a 184-es és 284E jelzésű autóbuszok megállóhelyét Pestszentimre felé ideiglenesen kb. 60 méterrel hátrébb, a Törvény utca kereszteződése elé, a Lőrinci út 12A szám elé helyezik.

 

    • az Üllői úton a Földváry utca és a Gulner Gyula utca és a Petőfi és Garay utca között,

 

Forgalomterelés:

A munkálatok ideje alatt az Üllői úton félpályás útlezárás van érvényben, ezért az autóbuszok és a közúti járművek egy forgalmi sávban közlekedhetnek jelzőlámpás irányítás mellett.

 

Érintett buszjáratok terelése:

A kivitelezés idejére a 236-os, 236A, 950-es, 950A jelzésű autóbuszok Madarász utca elnevezésű megállóhelyét Szarvas csárda tér felé ideiglenesen kb. 100 méterrel hátrébb, az Üllői út 502. szám elé, az ideiglenesen kiépített peronra helyezik.

 

    • a Nagykőrösi úton az Ár utca és a Nagykőrösi út 99. számú ingatlan között
    • és a Dózsa György úton a Bogrács utca és az Ültetvény utca között.

Itt a félútpályás forgalmat jelzőlámpákkal irányítják.

 

 

  • Célforgalom biztosítása mellett teljes útzár lesz érvényben:

 

    • a Szinyei Merse utcában az Árva utca Bakonybánk utca között,
    • a Frangepán utcában a Csévéző utca és a Tünde utca között,
    • a Tartsay Vilmos utcában a Móra Ferenc utca és a Frangepán utca között,
    • a Nefelejcs utcában a Teleki utca és a Thököly utca között,
    • a Hubay Jenő utcában a Mednyánszky utca és a Benczúr utca között,
    • a Kupeczky János utcában a Szinyei Merse utca és a Fráter Lóránt utca között,
    • a Fráter Lóránt utcában a Benczúr utca és a Fráter Lóránt utca 26/a számú ingatlan és a Mednyánszky utca és a Benczúr utca között,
    • a Mányoki Ádám utcában a Szinyei Merse utca és a Fráter Lóránt utca között,
    • a Zsira utcában a Zenta utca és a Fiume utca között,
    • a Zombor utcában a Cziffra György utca és a Dráva utca között,
    • a Szalafő utcában a Kisasszonyfa utca és a Lakitelek utca között,
    • a Dráva utcában a Zombor utca és a Szabadka utca között,
    • a Csőrszárok utcában az Esze Tamás utca és a Gyergyó utca között,
    • a Bója utcában a Háromszéki utca és a Gyergyó utca között,
    • a Dózsa György utcában a Bogrács utca és az Ültetvény utca között,
    • a Búzakéve utcában a Búzakéve utca 14. számú ingatlan és az Eke utca és a 625. utca és a Dózsa György út , valamint az Eke utca és a 625. utca között,
    • az Eke utcában a Bocskai utca és a Nagykőrösi út között,
    • a Hétvezér utcában a Török Bálint utca és a Gyergyó utca között,
    • a Szövet utcában a Solymász utca és az Ár utca között,
    • az Igric utcában a Szövet utca és a Nagykőrösi út között,
    • a Lea utcában a Kisfaludy utca és az Ady Endre utca között,
    • a Paula utcában a Kisfaludy utca és az Ady Endre utca és a Vasút utca és az Ady Endre utca között,
    • a Vasút utcában a 73. számú ingatlan előtt és a Bagamér utca sarkán és a Szigeti Kálmán utca és a Csokonai utca között,
    • a Kapocs utcában a Címer utca és a Rákóczi utca között,
    • és a Szigeti Kálmán utcában a Vasút utca és az Ady Endre utca között.

 

  • Szakaszos útlezárás mellett dolgoznak

 

    • az Ady Endre utcában a Kapocs utca és a kerülethatár között,
    • a Napló utcában a Törvény utca és a Vezér utca között,
    • a Köztársaság utcában az Ady Endre utca és a Kisfaludy utca között,
    • a Lujza utcában a Kisfaludy utca és a Lőrinci út között,
    • a Póth Irén utcában az Arany János utca és a Törvény utca között,
    • a Tiszavirág utcában a Nemes utca és a Szálfa utca között,
    • a Kisfaludy utcában a Törvény utca és az Arany János utca és az Arany János utca Szálfa utca között,
    • a Podhorszky utcában a Törvény utca és az Arany János utca, a Nemes utca és a Vezér utca között, valamint a Törvény utca és a Vezér utca között,
    • a Hunyadi János utcában a Bercsényi Miklós utca és a Nagykőrösi út között,
    • a Szálfa utcában a Póth Irén utca és a Lőrinci út között,
    • és az István utcában a Nemes utca és a Juhász József utca között.

 

  • Továbbá csatornázási és úthelyreállítási munkákat végeznek

 

    • az Üllői úton a Rába utca és a Bakonybánk utca között,
    • a Havanna utcában a Bartók Lajos utca és a Reviczky utca között,
    • a Batthyány utcában a Margó Tivadar utca és a Batthyány utca 6/a számú ingatlan között,
    • és a Margó Tivadar utcában a Batthyány utca és a Margó Tivadar utca 28/b számú ingatlan között.

 

Az Üllői út ezen szakaszán útlezárásra nem kell számítani, illetve a          Margó Tivadar        és a Havanna utcában zöldterületen zajlik a kivitelezés.

 

 

A munkálatokból fakadó kellemetlenségek miatt a beruházó Budapest Főváros Önkormányzata – a közös cél érdekében – köszöni a lakosság türelmét és megértését.

 

A beruházásról további információ és tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken áll rendelkezésre:

 

Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80-205-412 (hívható 8-18 óráig hétköznapokon)

Honlap: www.bpcsatornazas.hu

E-mail: info@epulocsatorna.hu

 

 

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva