Csúszkálunk, leülünk a hóba…

Szerző • 2018-12-11 • Hírek, Közélet Csúszkálunk, leülünk a hóba… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva553

Annak ellenére, hogy a téli sportágak többsége számunkra többnyire „egzotikus” különlegességnek számít, korcsolyázni szinte mindenki szeret Magyarországon, így Pestszentlőrinc-Pestszentimrén is, ahol idén kilencedik alkalommal építette fel a jégpályát a téli szezonra az önkormányzat. Az idén Jégterasz névre keresztelt szórakozóhely a korcsolyázni vágyók kiszolgálása mellett hagyományosan a testnevelésórákat is színesebbé teszi.

Először 2010-ben épült fel a jégpálya a XVIII. kerületben. Akkor még a Bókay-kert fogadta be a korcsolyázókat, de a következő évben már a Piac téren, a kerület központjában lehetett hódolni ennek a csúszós, jeges, de mindenképpen egészséges szenvedélynek. Azóta már természetessé vált, hogy advent első vasárnapja előtt néhány nappal elő lehet venni a korcsolyákat, és irány a jégpálya.

Megfizethető szórakozás

Idén már november 12-én állt a 450 négyzetméteres jégfelületet befedő hatalmas sátor a kerület központjában, ahol egészen március 10-ig nyitva lesz a Jégterasz. A korcsolyázás híveit kedvezményes árak csalogatják, és akinek nincs korcsolyája, az szokás szerint bérelhet. Szinte nincs is olyan lábméret, amelyikre ne akadna megfelelő cipő, így a legkisebbektől a legnagyobb lábúakig mindenki hódolhat e téli szenvedélynek.

Jeges diszkóbuli
Idén újdonságként zenés szórakozásra is lehetőség nyílik a december 13-ra meghirdetett Jégterasz-partin. A jeges diszkó forró hangulattal várja a fiatalokat vagy a magukat fiatalnak érzőket. A zenéért Thomas Bernard DJ felel, aki „szívküldi” zenei kívánságokat is teljesít.
A buli 16 órakor kezdődik, a belépő pedig ugyanúgy 800 forint. A kilátogatókat főtt virsli és forró tea várja.

A napi belépő 800 forint, de a karszalaggal az adott korcsolyázási időn belül többször is pályára lehet siklani. Hétvégén és ünnepnapokon viszont délelőtt és délután külön jegyet kell váltani. A korcsolyabérlés ára azonos a belépőével.

Annak köszönhetően, hogy a jégpályát sátor védi az időjárás szeszélyeitől, a korcsolyázókat nem zavarja sem a szél, sem az eső, amely nem volt ritka az utóbbi évek enyhe telein. A jó hangulatot a zene és a karácsonyi világítás is fokozza, a pálya mellett pedig büfé várja a sportolás közben megéhezőket, megszomjazókat.

Edzések és oktatás

Az önkormányzat idén is figyel arra, hogy – élve a lehetőséggel – továbbra is megmaradjon az iskolai és óvodai korcsolyaoktatás, hiszen nagyon fontos, hogy a gyerekek már kicsi korukban megtanuljanak korcsolyázni, mozogjanak, sportoljanak. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a pályát tanítási időben hétköznap 9–14 óra között oktatási intézmények vehetik igénybe az előre elkészített beosztás szerint.

A nagyközönség hétköznap délután vagy és este, hétvégén pedig egész nap látogathatja a jégpályát. Hétfőn, szerdán és pénteken napközben a Városgazda Utánpótlás Akadémia jégkorongszakosztálya tart edzést, ezért ezeken a napokon 19 és 21 óra között, kedden és csütörtökön pedig 15 és 21 óra között lehet korcsolyázni.
Szombaton és vasárnap, valamint december 26–30. között 10–14 óráig, majd a jégfelújítás után 15–21 óráig tart nyitva a pálya.

Az ünnepek alatt december 24-én 10–14 óráig, december 25-én és január 1-jén pedig 13–21 óráig lehet korcsolyázni. Szilveszter napján 10 és 16 óra között üzemel a Jégterasz.

A nyitvatartási idő programok vagy esetleges váratlan események függvényében módosulhat.

bp18.hu, P.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva