Darusos diákok Erdélyben

Szerző • 2015-06-14 • Hírek, Közélet Darusos diákok Erdélyben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1111

A Darus iskola diákjai erdélyi útjuk során csodálatos tájakon barangoltak, sok nevezetességet látogattak meg májusban.

Darus Utcai Általános és Magyar-német Két Tannyelvű Iskola hetedik osztályos diákjai ellátogattak többek között Nagyváradra, Bánffyhunyadra, a Szent Anna-tóhoz, Gyilkos-tóhoz, Nyerges-tetőre, Marosvásárhelyre, Farkaslaka településre.

Több helyszínen megemlékezést tartottunk, koszorúztunk, és diákjaink előadták az adott helyhez kapcsolódó verseket, történeteket, legendákat is – mondta Kóra Márta, a Darus iskola pedagógusa.

A szállásunk Csíkcsomortánban volt, ahol közvetlen szomszédságunkban nehéz sorsú csángó gyermekek gondozását vállaló gyermekotthon működött. Megérintett minket a személyes találkozás ereje, tanulóink nagy szeretettel és odafigyeléssel adták át az otthonról hozott kis ajándékainkat. Különleges élményt jelentett Segesváron a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által felkarolt gyermekekkel való találkozás – folytatta Sándorné Liptai Annamária.

darus_bent

Magyar iskolákat is meglátogattunk, beszélgethettünk az ott élő diákokkal, tanárokkal, akik nagy örömmel fogadtak bennünket. Magyar hagyományainkhoz tartozó csodálatos táncokat nézhettünk és tanulhattunk meg az ott élő fiataloktól.

Engem a székely emberek vendégszeretete ragadott meg – magyarázta Kakucsi Krisztián, 7. osztályos diák. – A két medvebocsra is örökre emlékezni fogok, ahogy minket figyelve, egymással játszva mentek el mellettünk.

Nekünk, városi gyerekeknek nagyon érdekes volt, amikor a busz a Békás-szorosban az úton hajtott birkacsorda miatt kényszerült megállásra. Közelről láthattunk békésen legelésző teheneket is. – mesélte Nagy Laura.

bp18.hu, F.E.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva