Diákolimpikonok fogadása

Szerző • 2019-11-20 • Hírek, Oktatás Diákolimpikonok fogadása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva63

Ünnepélyes keretek között díjazta az önkormányzat az országos diákolimpia 2018/2019. évi versenysorozatán első, második, harmadik helyezést elérő kerületi tanulókat, a Speciális Olimpia Nyári Világjátékok résztvevőit és felkészítőit a Kondor Béla Közösségi Házban november 13-án.

Az alkalomhoz illő Olimpiai himnusz dallamai után Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versét Császár Bíró Lilla előadásában hallhattuk, aki egyben a díjátadó rendezvény moderátori feladatait is ellátta.
A kerületi sportélet kiválóságainak díjazásánál tapasztalom a polgármesteri feladatok szebbik oldalát – mondta a köszöntőjében Szaniszló Sándor. – Ha valamiért, akkor ezért érdemes polgármesternek lenni. Köszönöm nektek a kerületünk jó hírét növelő sportsikereket, egyben köszönettel tartozom Tasnádi Andrásnak, a Brassó Utcai Általános Iskola intézményvezetőjének, a diákolimpia szervezőjének értékes munkájáért.

A díjakat a kerületi önkormányzat és a Decathlon – Tízpróba Magyarország Kft. biztosította. Az országos diákolimpián 3. helyezést 13 egyéni versenyző és 3 csapat, 2. helyezést 7 egyéni induló, 1. helyezést 12 egyéni versenyző és 1 csapat ért el.

Idén márciusban Abu-Dzabiban és Dubaiban rendezték meg a Speciális Olimpia Nyári Világjátékokat. A magyar csapatban ott voltak a XVIII. kerületi SOFI és a Kassa Sportegyesület sportolói, akik 6 arany-, 3 ezüst-, 3 bronzéremmel, valamint egy 4. és egy 5. helyezéssel tértek haza a speciális olimpiáról, amelyen közel 200 ország 7000 versenyzője mérte össze a tudását.

A díjakat folyamatos taps kíséretében Szaniszló Sándor polgármester, Somody László sportért is felelős alpolgármester, Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő és Marosi Ádám olimpiai bronzérmes, világbajnok öttusázó adta át. A díjátadó szüneteiben a Sensdance Tánciskola növendékei a modern tánc számos műfajából adtak magas színvonalú ízelítőt.

Az ünnepség vendégei között üdvözölhettük többek között Petrovai László alpolgármestert, Borbély Sándort, a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, dr. Pilcsák Csaba Józsefet, a XVIII. kerületi Kormányhivatal hivatalvezető-helyettesét, Kissné Baumann Gizellát, a Városgazda Utánpótlás Akadémia sportszakmai igazgatóját, Kassai Dánielt, a képviselő-testület oktatási, közművelődési, sport és ifjúsági bizottságának elnökét és Kéthelyi Mátyást, a polgármesteri hivatal köznevelési, közművelődési és sportirodájának vezetőjét.

Forrás: bp18.hu/G.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva