Dombormű is őrzi Pintér Kálmán emlékét

Szerző • 2015-06-03 • Hírek, Közélet Dombormű is őrzi Pintér Kálmán emlékét bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1107

Ünnepélyesen felavatták a Pestszentimrei Pintér Kálmán Szakrendelő névadójának emléktábláját.

A dombormű május 31-i leleplezésén dr. Maitz László, a XVIII. kerületi Egészségügyi Szolgáltató Kft. igazgatója méltatta Pintér Kálmánnak, Pestszentimre első kinevezett orvosának munkásságát, életútját.

pinter01_bent

Az 1983-ban Budapesten született Pintér Kálmán fiatalon árva lett, de szorgalmas diákként, a piarista gimnázium elvégzése után a Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karára jelentkezett. Tanulmányait az első év elvégzése után, 1914-ben félbeszakította az I. világháború, amelyet végig harcolt. Ezt követően folytathatta az egyetemet, és 1922-ben kapta meg orvosi diplomáját.

Első munkahelye Soroksárpéteri volt, majd Soroksár külső, a mai Pestszentimre területére nevezték ki községi másodorvosnak, később körorvos lett és a tisztiorvosi teendőket is ő látta el. 1925-ben fogorvosi képesítést is szerzett – idézte fel Pintér Kálmán életútját dr. Maitz László.

Pintér Kálmánt a szegények orvosának is nevezték, akiről az a legenda is elterjedt, hogy betegeinek sokszor a recepttel együtt a gyógyszer árát is odaadta. Emléktábláját halálának 75. évfordulóján leplezte le Lévai István Zoltán és Galgóczy Zoltán alpolgármester, dr. Maitz László és Pándy Tamás, a Széky Endre Történeti Társaság elnöke.

pinter02_bemnt

A tábla avatását megelőzően Galgóczy Zoltán és Pándy Tamás a dombormű készítőjét, Záhorzik Nándor pestszentimrei szobrászművészt is köszöntötte 80. születésnapja alkalmából.

bp18.hu, P.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva