Egészségünk érdekében képzik magukat

Szerző • 2015-11-19 • Egészség, Hírek Egészségünk érdekében képzik magukat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva999

Több mint húsz előadás, és ezen belül ennél is több orvosi terület, betegség és gyógyászati új ismeretanyag szerepelt a 32. alkalommal megrendezett tudományos egészségügyi napon.

A Rózsa Művelődés Házban november 13-án megjelent dél-pesti egészségügyi dolgozókat először Maitz László, a Pestszentőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit kht. ügyvezető igazgatója köszöntötte. Az igazgató röviden beszámolt az idei év eredményeiről, kiemelve, hogy a Zsebők Zoltán Szakrendelőben hosszú idő után ismét elérhető a mammográfos szűrővizsgálat és a fizikoterápiás részleg európai színvonalú felújítást követően tudja fogadni a pácienseket.

egeszsegnap_bent

A továbbképzés résztvevőinek Ughy Attila polgármester elmondta, hogy a hivatásukat lelkiismeretesen űző orvosokat szívesebben nevezi gyógyítónak.

egeszsegnap02_bent

Azt gondolom, hogy a gyógyító kifejezés magasztos tartalommal jelöli meg azt az érzéscsokrot, a bizalmat, a tiszteletet és köszönetet, amit az orvos irányába érezhet egy beteg. Mert a gyógyítókat és a betegeket a bizalom köti össze. A gyógyulást váró ember bízik abban, hogy legnehezebb percekben kapott tanácsok, iránymutatások és a receptek az egészséges élet ígéretét hordozzák magukban. A kiszolgáltatott helyzetben a bizalom a legerősebb kapaszkodó, és ha ez megvan, akkor a gyógyulás is hamarosan következik – fogalmazott rövid köszöntőjében a polgármester, hangsúlyozva, hogy a betegségek megelőzése érdekében is érdemes és tanácsos az orvosokhoz fordulni. Mint elmondta: hajlamosak vagyunk arra, hogy már csak akkor keressük fel orvosunkat, ha valami nagyon fáj, vagy a szervezetünk nem úgy működik, ahogy megszoktuk.

bp18.hu, P.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva