Egy millió liter sör lesz a budapesti Oktoberfesten

Szerző • 2015-10-01 • Hírek, Könnyű, Programok Egy millió liter sör lesz a budapesti Oktoberfesten bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1093

Csütörtöktől vasárnapig várja elsősorban a sörök, másodsorban pedig a finom ételek szerelmeseit az Oktoberfest Budapest a Felvonulási téren. A világ legnagyobb sörünnepének szervezői 1 millió liter sörrel, a régi időket idéző koncertekkel, kulturális programokkal készültek.

Csütörtökön kezdődött el az Oktoberfest Budapest, amelynek kapui négy napon keresztül állnak tárva-nyitva állnak a vendégek előtt. Az idei évben második alkalommal kerül megrendezésre a világ legnagyobb népünnepélye Magyarországon.
 
Az évente megrendezett világeseményen óriási fűtött sörsátor, több színpad, utcabál, Oktoberfest szépségverseny, óriás kalandpark, illetve az Álomautó Múzeum nagyszabású autó show-ja hozza meg az érdeklődők jó kedvét.

Az Oktoberfest Budapest szervezői elárulták, hogy a tavalyi fogyasztásra és a jelentős mértékű jegyelővételre tekintettel idén 1 millió liter sörrel készülnek a rendezvényre, és látogató rekordra is számítanak.

Hazánk kézműves sörfőzdéi és nemzetközi sörmanufaktúrái mellett megtalálható lesz a rendezvényen a ‘Budapest Utca’, fővárosunk kedvelt szórakozóhelyeivel, pubjaival, street food éttermeivel. A ’Világkonyhában’ nemzetközi ételek mellett a látogatók megkóstolhatják az egzotikus országok söreit, és sörből készült ételeit is.

Továbbá a ’Kultúra Főutcáján’ ismét találkozhatnak hazánk népszerű színházaival, társulataival és kedvükre válogathatnak Budapest legnagyobb söröskorsó börzéjén.
Oktoberfest Budapest fellépők

Programok:

Október 1. csütörtök – Macho-k & Szívtiprók Műsorvezető: DJ Dominique
18:00: Animals Canibals
19:00: Csordás Tibi
19:30: Happy Gang
20:00: Kasza Tibi
21:00: V-Tech/Kefír
21:30 : Vastag Csaba                                                                  
22:00 – 02.00 Die Adlersteiner – sramli zenekar

Október 2. péntek – I LOVE THE 90’s  Műsorvezető: Mára Krisztián (I LOVE RETRO)
15.00 : Die Spatze – sramli zenekar
19:00 : Bon Bon
19:30 : Groovehouse                                                               
20:00 : Kerozin                                                            
21:00 : Beatrice koncert        
22:00 – 02.00: Burschen – sramli zenekar

Október 3. szombat – BEST OF 80’s Műsorvezető:  Rákóczi Feri 
15.00 : Lohr Kapelle – sramli zenekar és sváb táncház 
18:00 : a BEST OF zenekar ’80-as show-ja (Rákóczi Feri, Búza Sanyi, Garami Gábor, Büdi Szilárd)
19:30 : Korda György & Balázs Klári     
20:30 : Oktoberfest Szépe Választás
21:30 : Zoltán Erika                        
22:00 – 02.00: Bravi Buam – sramli zenekar

Október 4. vasárnap
12.00 : Mini Sramli- sramli zenekar és sváb táncház
16.00 : Ungarndeutsche Jungs – sramli zenekar és sváb táncház
20.00-22.00 (Sheyla Bonnick songs of) Boney M
Sztárvendégek: Bársony Bálint és Pély Barna

További Programok

· Hivatalos Oktoberfest Shop
Az idén először az Oktoberfest Budapesten! Elhozzuk Nektek a legnépszerűbb Oktoberfest relikviákat, korsókat és jelmezeket. A hangulat garantált!

· Erdinger Sörsátor
Eredeti Erdinger Oktoberfest Sör. 18.00 órától minden este Sramli zene. Házi zenekarok: Burschen, Die Adlersteiner, Dj Lutz, Dj Aksel

· Kézműves Sörök utcája
Magyarország több, mint 30 kézműves sörfőzdéje, a legkülönlegesebb nedűkkel mutatkozik be a fesztiválon. Több, mint 100 féle sör, és speciális Oktoberfest Budapest kiadás természetesen jó magyar étkekkel fűszerezve.

· Cseh Sörsátor
Több, mint 50 sörkülönlegesség Csehországból négy napon át folyamatos népzenei koncertekkel, előadásokkal, kóstolókkal, vetélkedőkkel és játékokkal.

· Streetfood Világkonyha
A legjobb streetfood konyhák és food truck-ok a Világ színes ízeivel

· Kalandpark
A Mazsolapark Szervezésében, Nagyszabású kalandpark, eredeti Oktoberfest játékokkal, több ezer négyzetméteren.

· Sváb falu
Hagyományőrző játékok az egész családnak. Korabeli kézműves foglalkozásokkal.

· Riska Sátor
Játékok és kóstolók az egész családnak.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva