Egyre többen találnak munkát itthon

Szerző • 2019-07-16 • Hírek, Közélet Egyre többen találnak munkát itthon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva146

Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi ráta – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Bodó Sándor, mielőtt találkozott Békés megye nagyvállalatainak vezetőivel sajtótájékoztatón elmondta, hogy már öt százalék fölött van a gazdaság teljesítménye, és több mint 4,5 millióan dolgoznak, miközben a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra mérséklődött.

A program következő állomásaként Békés megye következik – emelte ki Bodó Sándor, aki azt is elmondta, hogy Békésben 2010-ben 125 ezren dolgoztak, ez 150 ezerre emelkedett. A növekmény 80 százalékát azok a korábbi munkanélküliek adják, akik a versenyszférában tudtak elhelyezkedni.

Herczeg Tamás, Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) arról szólt, hogy Békéscsabán már 2015-ben létrejött a városi vállalkozói kerekasztal annak érdekében, hogy időben felmérhetővé váljon a munkaadók várható munkaerő igénye. A képviselő bejelentette, hogy a közeljövőben hasonló kerekasztal létrehozását tervezi megyei szinten is.

Forrás: MTI

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva