Élelmiszercsomagot kaptak nyugdíjasaink

Szerző • 2015-05-17 • Hírek, Közélet Élelmiszercsomagot kaptak nyugdíjasaink bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva881

Két helyszínen, a kerület két nagy sportcsarnokában vehettek át ismét tartós élelmiszerekből álló csomagot a 65 évnél idősebb kerületi lakosok. Az akció iránt érdeklődők száma évről évre egyre nő.

Tessék ide jönni, itt nem kell sorban állni – mondta egy segítőkész férfi a kicsivel hetven fölött járó Ilonka néninek, aki egyedül, egy kis kerekes bevásárlószatyorral érkezett a Lőrinci Sportcsarnokba. A segítség és a határozott irányítás elkelt, hiszen már az Üllői út és a Thököly út sarkától hömpölyögtek azok a 65 évnél idősebb helyi lakosok, akik az önkormányzat háromnapos tartósélelmiszer-osztására érkeztek a kezdőnapon, május 12-én. Sorban állni ennek ellenére nem kellett, mert a hosszú asztalnál tucatnyi segítő adta át az előre összeállított csomagot az értesítő levél vagy a lakcímkártya ellenében.

csomag_bent

A közösség összetart

Mindig fontosnak tartottuk, hogy az idősebbek iránti megbecsülésünket és tiszteletünket ne csak szavakban fejezzük ki, és hiszünk abban, hogy egy összetartó közösség tagjai segítik egymást, megadják azt a támogatást, amire a leginkább szükség lehet. Ezért az önkormányzat évek óta kötelességének érzi, hogy a legkülönbözőbb eszközökkel támogassa a hatvan fölötti korosztályt. Az egyik ilyen eszköz az élelmiszercsomag, amelyet bizonyára mindenki jól tud hasznosítani így húsvét után, pünkösd előtt – mondta Ughy Attila polgármester, aki Lévai István Zoltán alpolgármesterrel és Hunyadi István városigazgatóval együtt maga is osztotta a csomagokat az első napon.

Az akció egyébként nem korlátozódott Pestszentlőrincre: a május 14-ig tartó három napon át ugyanígy folyt az osztás Pestszentimrén, a Sportkastélyban is.

Minden jó helyre megy

Nagyjából húszezer ember jogosult a csomag átvételére, és több mint 17 ezren rendszerint el is jönnek. Az ő számuk egyébként alkalomról alkalomra nő – tájékoztatott a helyszínen Holové Zsolt, a polgármesteri hivatal humánszolgáltatási irodájának vezetője.

csomag01_bent

Az élelmiszerosztás az önkormányzat régi hagyománya, legutóbb az adventi időszakban vehettek át ilyen csomagot a 65 év fölötti kerületi lakosok. Az irodavezető elmondása szerint az a tapasztalat, hogy az érdeklődők fele már az első napon eljön – nyilván ennek volt köszönhető az első látásra is jól felmérhető élénk érdeklődés.

Felkészültünk, az első napon 4500 csomaggal vártuk a lőrincieket, és 2500-zal az imreieket. A teljes készletet egyébként 60–40 százalékos arányban osztottuk szét a nagyobb és a kisebb kerületrész között, de az érdeklődésnek megfelelően nagyon hamar át tudunk vinni nagyobb mennyiséget is egyik helyről a másikra – magyarázta Holové Zsolt.

Az előre elkészített csomagokba tésztát, lisztet és olajat tettek, továbbá – most először – kávét is.

Mint az irodavezető elmondta, az esetleg megmaradó csomagok is jó helyre kerülnek: a Csibész Családvédelmi Központhoz, a hajléktalanokat gondozó Tiszta Forrás Alapítványhoz és a NYÉVE-hez, a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületéhez.

bp18.hu, K.Gy.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva