Életeket mentettek a kerületiek!

Szerző • 2014-08-19 • Egészség, Hírek, Polgármester Életeket mentettek a kerületiek! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva2047

Adj vért, és ments meg vele három embert – szólt a kerületi véradásra szóló felhívás. Aki pedig élt a lehetőséggel, esélyt adhatott három embertársának a túlélésért a 18. kerületi városháza II. emeletén berendezett mobil véradó bázison. Mivel szerkesztőségünk szívügye a szolgálat, így munkatársunk elsőként ült székbe, hogy vérét adhassa a nemes cél érdekében.

fotó 1-1

A 18. kerületi városháza rendszeres helyszíne a véradásoknak, a segítségnyújtásnak. A közösségi összefogás most sem maradt el, sorra érkeztek a vért adni vágyó egészséges, 18. évüket betöltött de 65 év alatti lakosok. Volt, akinél már hagyománynak számít a véradás, de volt olyan is, akire az utcán egy sétálás közben jött az önzetlen és jótékony gondolat. Jó tudni, hogy az országnak a biztonságos vérellátottsághoz 500.000 egység vérre van szükség, ezért nagy jelentősége van az ehhez hasonló szervezett véradásoknak.

fotó 3-1

Marton László fiatal véradó már harmadik alkalommal segített: „Édesapám javaslatára – aki rendszeres véradó – idén mentem el először véradásra. Mivel három havonta lehet vért adni így azóta egy lehetőséget sem halasztottam el. Édesapám még 1971-ben, a katonaévei alatt adott először vért, azóta pedig egy évben ötször is megtartja önzetlen és jó szokását. Örülök, hogy a testvéremmel kiegészülve ma hárman együtt adhattunk vért. Az első alkalommal elgondolkodik az ember milyen nagy felelősség is van rajtunk, hiszen azzal, hogy a véradás nem kötelező, így a betegek ránk és a jótékonyságra vannak utalva. Jó érzéssel tölt el, hogy segítettünk. Javaslom mindenkinek, ha teheti legyen figyelmes embertársaira és adjon vért.”

fotó 1

fotó 3

Az önzetlen segítségen kívül miért is jó vért adni?

A szervezetünkből véradásonként csupán 450ml vért vesznek le. Ilyenkor beindulnak a jótékony folyamatok és testünk vérképző szervei munkába kezdenek, így hamarosan ugyanennyi friss vérrel leszünk gazdagabbak. Míg a nőknél a menzesz következtében megoldott a vér havi szinten történő cserélődése, addig a férfiaknál csak véradás útján lehetséges elérni ezt a jótékony folyamatot. A Journal of the American Medical Association megjelent tanulmányban bebizonyították a véradás pozitív hatását, ugyanis azoknál a 43-61 éveseknél, akik félévente „megcsapoltatják” magukat, már 88 százalékkal csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata. A Journal of the National Cancer Institute-ban megjelent tanulmány szerint a véradásnak ezen kívül van még egy jó hatása, mégpedig az, hogy csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát.

fotó 2-1

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva