Életminőség javítására 1,5 milliárd forint? Igen, ennyi pénz érkezik a kerületbe

Szerző • 2017-10-14 • Fejlesztések, Hírek, Önöknek válogattuk Életminőség javítására 1,5 milliárd forint? Igen, ennyi pénz érkezik a kerületbe bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva456

A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkársága 2016 tavaszán pályázatot hirdetett a leromlott településrészeken élő, alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitálása céljából. Kucsák László országgyűlési képviselő lobbitevékenységének köszönhetően Pestszentlőrinc-Pestszentimre nemrégiben mintegy 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében, amelyet a Fáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációjára fordítanak a jövőben.

Mi is az a VEKOP pontosan?

– A 2014–2020-as európai uniós programozási ciklusra elfogadott magyar operatív programok egyike, amelynek forrása az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap. A magyar kormány és az Európai Unió által közösen jóváhagyott célokat támogat, ezek elérésére pályázatokat ír ki. A közvetlen gazdaságfejlesztésen belül társadalmi célokat is kitűz, többek között a minőségi foglalkoztatás bővítését, a munkavállalói mobilitás ösztönzését, a szegénység és a hátrányos megkülönböztetés elleni programok támogatását. A VEKOP egyik fő célja a Közép-Magyarország régió mintegy hárommillió lakosa, így a XVIII. kerületben élők mindennapi életkörülményeinek a javítása.

Miért volt fontos, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre is versenybe szálljon a VEKOP keretében meghirdetett városrehabilitációs pályázaton?

– A kerületünkben több olyan lakótömb található, amelyik a fontosabb társadalmi-szociális mutatókat tekintve a leggyengébbek közé tartozik Budapesten. Ezeken a helyeken kiemelkedően magas a komfort nélküli vagy félkomfortos, maximum egyszobás szükséglakások száma, és az intézményi infrastruktúra is meglehetősen szegényes.

„A kerület nemrégiben mintegy 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el, s az összeget a Fáy utca és környéke integrált szociális rehabilitációjára fordítjuk a jövőben.”

A munkanélküliek vagy alacsony jövedelemmel rendelkezők nagy aránya miatt a kerület ezen részein elszigetelt környezet alakult ki az elmúlt évtizedekben. Nem várható, hogy ezek a területek saját erőforrásaikra támaszkodva újuljanak meg, így szükségessé vált a külső beavatkozás. A társadalmi leszakadás megállítása és a kedvezőtlen folyamatok visszafordítása érdekében döntöttünk úgy, hogy mi is próbát teszünk a rehabilitációt támogató összeg elnyerésére. Szeretnénk olyan fizikai és szociális környezetet teremteni, ahol a rendezett közterületek és közösségi terek, a minőségi lakásállomány, valamint a különböző célcsoportok igényeit szolgáló komplex programok lehetővé teszik a helyi lakosság integrációját és az emberek életminőségének a javítását.

Pontosan melyik településrészt érinti ez a projekt?

– A kerületi fejlesztési projektek tervezését és menedzselését végző Városrehabilitáció18 Zrt. egy meghatározott szempontrendszer alapján jelölte ki az akcióterületet, amely a Nefelejcs utca, Lenkei utca, Egressy utca, Lakatos út, Üllői út, Darányi utca, Dugonics utca, Madách utca, Bartók utca, Reviczky utca, Endrődi utca, Benedek utca, Hengersor utca, Puskás utca, Liszt Ferenc utca, Kártoló utca, Malomkő utca és Fáy utca ölelésében fekszik. A rehabilitációnak ugyanakkor nemcsak az itt élők lennének nyertesei, hanem Pestszentlőrinc-Pestszentimre összes lakosa, a pozitív változás ugyanis az egész kerület presztízsét emelné.



Melyek a legfontosabb lépései az előttünk álló folyamatnak?

– A lakóépületek és a lakókörnyezet megújítása, az intézmények fejlesztése, a szociális környezet javítása és a helyi társadalom felkarolása, felzárkóztatása. Már elkészítettük az érintett lakóépületek felújítási terveit és a munkálatok költségbecsléseit. A Fáy utca 2. szám alatt lévő 58 lakásos, száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő két lakóépület teljes rehabilitáción fog átesni: a jelenleg kisméretű, komfort nélküli ingatlanokat egybenyitják, az így kapott lakásokat pedig kívül-belül felújítják, emellett az épületek udvarát, kertjét is rendbe teszik.

„A VEKOP egyik fő célja a XVIII. kerületi lakók mindennapi életkörülményeinek a javítása.”

További nyolc, a környéken lévő önkormányzati ingatlan szintén teljesen megújul, hogy aztán összkomfortos állapotban lehessen birtokba venni őket. Az ezekhez kapcsolódó üzlethelyiségek sem maradnak érintetlenek, azokat az önkormányzat saját forrásból renoválja. Kettőt közülük közösségi célra alakítanak át, vagyis az integrációt fogják szolgálni a jövőben. Reményeim szerint a hosszú távú projekt meghozza a magánbefektetők építési kedvét is, örömteli lenne, ha a vállalkozók is lakóingatlan-fejlesztésbe kezdenének a környéken.

Hogyan oszlanak meg a beruházás költségei?

– A közel 1,5 milliárd forint minimum 30 százalékát az úgynevezett szoft tevékenységekre, vagyis a társadalmi felzárkóztatásra, a közösségformálásra, a környezettudatosságra és a helyi identitástudat erősítésére fordítjuk. A tervezett fő tevékenységcsomagok: megerősített szociális munka az akcióterületen; képzési, átképzési és pályaorientációs program aktív korúak részére; a társadalmi integrációt elősegítő kompetenciafejlesztés; az interkulturális elfogadást segítő programok; a közösségfejlesztés céljából közösségi kert kialakítása; az egészségügyi prevenciós és szűrőprogramok erősítése; az óvodai nevelési programok bővítése; a gyermekek sikeresebb iskolai felzárkózását elősegítő, kiegészítő oktatási és készségfejlesztési programok; a szabadidős programválaszték bővítése; bűnmegelőzési program.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva