Emléklap jubiláló közalkalmazottaknak

Szerző • 2019-09-30 • Hírek, Közélet Emléklap jubiláló közalkalmazottaknak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva213

Olyan kerületi közalkalmazottakat köszöntöttek szeptember 24-én a Rózsa Művelődési Központban, akik életük egy jelentős szakaszában a „közért” dolgoztak, illetve többségük még ma is dolgozik. A családias hangulatú ünnepségen összesen 121 emléklapot osztottak ki – olvastuk a bp18.hu oldalon.

Negyedszázadot eltölteni közalkalmazottként nem kis dolog, de 30 vagy 40 évet, már egy egész életet jelent… Az ünnepeltek többsége pedagógus. A kerületben több ezer a közalkalmazottak száma, ám idén csak 121-en jubilálnak 25-30-40 „évesként”, nem csoda, hogy sok volt a virág ezen a napon a Rózsában. Az ünnepségen megjelent Ughy Attila polgármester, Galgóczy Zoltán alpolgármester és Bak Ferenc, a Külső-Pesti Tankerület igazgatója. A köszöntő beszéd így hangzott el Ughy Attila tolmácsolásában:

Vannak szavaink, amelyek sok mindent kifejeznek. Ilyen például, a közalkalmazott szó, amelynél érdemes a mindennapok rohanásában is kicsit leragadnunk, különösen a jubileumok idején. Kölcsey írja: „Nem önmagadért vagy, hanem a közösségért”. A most itt jubilálók hosszú ideje, 25-30-40 éve tesznek igen sokat a közért, a jövőnkért, mert gyerekekkel foglalkoznak, tanítják, nevelik őket áldozatos munkával. Itt mind-mind példaképek vannak. Önöktől, tanítóktól, tanároktól, akik elkísértek bennünket a felnőtté válásunkig, nagyon sokat kaptunk, és szeretnénk, ha ugyanilyen odaadással folytatnák munkájukat még hosszú ideig. Köszönjük élethivatásukat, amit a közért tettek, illetve tesznek, és több mint százezer kerületi nevében gratulálok önöknek, díjazottaknak.

Először, a 25 „évesek” kaptak emléklapot, 44-en, majd Kőszegi Márton zenész tette még emlékezetesebbé számukra a napot megzenésített versek előadásával, amit gitárral kísért. Ezután jöttek sorra, 40-en, a harminc éve közalkalmazottak, a színpadon pedig a Botafogó táncosai színesítették az ünnepi programot, amelynek végén a négy évtizede közalkalmazásban dolgozókat – 37-en voltak – díjazták.

Jó volt együtt látni ennyi boldog arcot. Reméljük, még sokáig dolgoznak értünk.

Forrás: bp18.hu/T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva