Európai szintű városi park jött létre

Szerző • 2019-10-11 • Hírek, Közélet Európai szintű városi park jött létre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva140

Lezárult a Kossuth tér fejlesztésének II. üteme, amelynek átadórendezvényén a projektben részt vevő felek az összefogás fontosságát hangsúlyozták, hiszen ez tette lehetővé, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimrén egy európai színvonalú központi hely jöjjön létre – olvastuk a bp18.hu oldalon.

A Kossuth tér két ütemben megvalósított fejlesztése – már csak a tér központi elhelyezkedése miatt is – az elmúlt években a kerület legjelentősebb projektjei közé tartozott. A második ütem október 5-i átadásán jelen volt Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Ughy Attila polgármester és Szarvas Attila alpolgármester is.

Megvalósult álom

Ughy Attila a saját álma megvalósulásának nevezte a Kossuth téri fejlesztést, amelynek célja egy európai szintű városközpont kialakítása volt. A polgármester elmondta, hogy amikor a kerület vezetőjévé választották, az első lépései egyike volt, hogy megvizsgálja, miként lehetne itt egy közfunkciókkal ellátott közéleti teret létrehozni.
Az, hogy ezen a helyen szűk egy évtized alatt egy európai szintű városi park lett, nagy részben köszönhető a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázata által nyújtott támogatásnak, a fővárosi és a kerületi főépítésznek, valamint mindazoknak, akik részt vállaltak a projektben – hangsúlyozta Ughy Attila.

Az elődök is tervezték

Hozzátette: sokan dolgoztak a park fenntarthatóságának kialakításán, hiszen nem egyszerű munka eredménye az, hogy a park folyamatosan így néz ki. A kerületben a Kossuth téri az első olyan park, amely modern stílusjegyeket visel magán, és olyan összetett gépészettel, szökőkúttal, vízjátékkal rendelkezik, amelyek működtetésében addig nem volt még tapasztalat.

Remélhetően az unokáinknak egyszer majd természetes lesz, hogy ez a XVIII. kerület főtere, amivel egy adósságot törlesztettünk, hiszen hasonló tér létrehozását már az elődeink is tervezték az 1920-as években – mondta a polgármester.

Összefogással

Szeneczey Balázs szerint az elmúlt évek városfejlesztései alapján Budapest sok szempontból egyfajta reneszánszát éli. Ez mérhető többek között a projektek számában, a tömegközlekedés, a hulladék- és a vízgazdálkodás fejlesztési mértékének alapján, valamint abban, hogy mennyire vonják be a helyben élőket a változtatásokba. A főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a Tér_Köz pályázat keretében az elmúlt években több mint kilencven fejlesztés valósult meg Budapesten, mintegy harmincmilliárd forint értékben.

Mindez csak a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek összefogásával történhetett meg, hiszen helyben ismerik a legjobban, hogy ott mire van szükség. A kerületekben élők ötleteit, javaslatait csak közvetíteni kellett a döntéshozók felé, s az arra érdemes pályázatokra a Fővárosi Önkormányzat támogatást nyújtott. Erre az összefogásra nagyon sok pozitív példa van a fővárosban az elmúlt évekre vonatkozóan, s ha megnézzük az előkészített projektek számát, joggal mondhatjuk, hogy ez a fejlesztési lendület nem hagy alább a jövőben sem – hangsúlyozta Szeneczey Balázs.

A főpolgármester-helyettes egyúttal további jó munkát kívánt a kerület vezetőinek annak érdekében, hogy a korábbi időszakhoz hasonlóan a jövőben is jól előkészített tervekkel hívják fel a figyelmet magukra, ami a következő években újabb sikeres projekteket eredményezhet.

Forrás: bp18.hu/B.Z.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva