Ezüstérem és különdíj Egerből

Szerző • 2015-01-27 • Hírek, Sport Ezüstérem és különdíj Egerből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1040

Két nap alatt négy mérkőzést játszott a PLER-Budapest csapata az egri Dobó Kupán. Hutvágner István együttese a házigazdák mögött a második helyen zárt, s Tóth Misi által elhozta a legjobb kapusnak járó kitüntetést is.

Kétnapos „összetartásra“ utazott a PLER-Budapest a téli felkészülési időszak közepén, hogy a Dobó Kupán mérettesse meg magát. A hevesi városban a 18. kerületieknek két nap alatt négy mérkőzést kellett vívniuk: a nyolc csapatos torna első napján két, vasárnap egy csoport- és egy helyosztó meccset játszottak Hutvágner István tanítványai.

A döntőben végül a házigazda Eger együttesével találkoztak. A fináléban jó meccset játszott a PLER, amely az első félidőben tetemes előnyre tett szert, ám a különbséget szép lassan felőrölve az egriek végül egy góllal otthon tartották az idei kupát.

pler_dobo01_bent

Egyáltalán nem vagyunk csalódottak az eredmény miatt, hiszen mi felkészülési tornára jöttünk Egerbe, ez a két nap pedig ezt a célt tökéletesen szolgálta – nyilatkozta Hutvágner István, a PLER-Budapest trénere a csapat hivatalos weblapjának, a plerkc.hu portálnak. – Nyilván jó lett volna az utolsó meccsen, a döntőben is nyerni, de mi előre megbeszéltük az öltözőben, hogy eredménytől függetlenül cserélünk majd a félidőben, hogy mindenki, akire hosszú távon számítunk, játéklehetőséghez jusson. Ehhez tartottuk is magunkat, s ez a “cseresor“ is kitett magáért. A fiúk nagyon jól tartották magukat az Egerrel szemben, akik egy kis bírói segítséggel, ahogy illik, behúzták a hazai tornát.

A PLER csapatára február 11-én kulcsfontosságú találkozó vár a bajnoki alapszakasz utolsó fordulójában, ahol a Balmazújváros együttese érkezik a kerüeltbe.

pler_dobo02_bent

Két és fél hetünk van még az első bajnokiig, nyilván nem hanyagoljuk majd el ebben az időszakban sem a fizikai részt, de azt gondolom, ebből a szempontból a munka dandárját már elvégezték a srácok. Most a finomítgatások kezdődnek, a figurák, játékok tisztázása, pontosítása, hogy összecsiszoljuk a társaságot a bajnoki rajtig – mondta el a plerkc.hu-nak a vezetőedző.

A Dobó Kupa eredményei:

Dobó Kupa, 1-2. mérkőzés – 2015. január 24., szombat:
Eger, Eszterházy Csarnok.

PLER-Budapest – CSM Orades (ROU) 30-22 (15-12)

Gólszerzők: Kocsi, Leimeter 5-5, Gyene, Kemény, Kucher 4-4, Laurencz, Tóth P., Vízler 2-2, J. Mikita, M. Mikita 1-1.

Tatai AC – PLER-Budapest 21-27 (9-14)

Gólszerzők: Kemény 5, Bak, J. Mikita 4-4, Vízler, M. Mikita 3-3, Kucher 2, Gyene, Leimeter, Tóth P. Laurencz, Kocsi, Rédai 1-1.

Dobó Kupa, 3. mérkőzés – 2015. január 25., vasárnap:
Eger, Eszterházy Csarnok. V: Aczél, Rutka

PLER-Budapest – Balassagyarmati KÁBEL SE 25-15 (12-8)

Gólszerzők: M. Mikita 7, Rédai 5, Bak, Tóth P. 3-3, Leimeter, Sinkovits 2-2, Stranigg, Vízler, Farkas 1-1.

A csoportmeccsek további eredményei:

Füzesabony SC – SBS Eger 16-21 (8-11)
Vecsés SE – SZESE Győr 28-25 (17-11)
Balassagyarmat – Tatai AC 22-26 (9-11)
PLER-Budapest – CSM Oradea 30-22 (15-12)
Vecsés SE – Füzesabony SC 20-21 (9-12)
SBS Eger – SZESE Győr 26-23 (15-12)
Tatai AC – PLER-Budapest 21-27 (9-14)
CSM Oradea – Balassagyarmati KÁBEL SE 27-21

Füzesabony – SZESE Győr 16-23 (9-13)
Tatai AC – CSM Oradea 28-24 (10-13)
SBS Eger – Vecsés SE 27-21 (11-10)

A döntő:

Dobó Kupa, Döntő – 2015. január 25., vasárnap:
Eger, Eszterházy Csarnok. V: Kovács, Majos

PLER-Budapest – SBS Eger-Eszterházy SZSE 24-25 (14-11)

Gólszerzők: Leimeter 5, Kemény, M. Mikita 4-4, Kocsi, J. Mikita, Tóth P. 2-2, Bak, Gyene, Kucher, Sinkovits, Vízler 1-1, ill. Dobó 8, Vancsics 5, Szabó P. 4, Kocsis 3, Halász 2, Szűcs, Padla, Menyhárt 1-1.

A helyosztók további eredményei:

7-8. helyért:
Füzesabony – Balassagyarmat 24-21 (17-14)

5-6. helyért:
CSM Oradea – Vecsés 28-26 (12-13)

3-4. helyért:
Tatai AC – SZESE Győr 29-31 (15-12)

A torna különdíjasai:

Gólkirály: Szabó Tamás (Balassagyarmat) 22 góllal
Legjobb kapus: Tóth Mihály (PLER)
A legjobb mezőnyjátékos: Szabó Péter (Eger)

Dobó Kupa 2015

1. SBS-Eger-Eszterházy SZSE
2. PLER-Budapest
3. SZESE-Győr
4. Tatai AC
5. CSM Oradea
6. Vecsés
7. Füzesabony
8. Balassagyarmat

Forrás: plerkc.hu

(Fotók: illusztráció/plerkc.hu)

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva