Falutalálkozó Körösfőn

Szerző • 2019-12-01 • Hírek Falutalálkozó Körösfőn bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva82

A körösfői önkormányzat az idén is megszervezte a falutalálkozót, melyre a helyi lakosok mellett a szervezők szeretettel hazavárták a faluból elszármazottakat is – olvastuk a bp18.hu-n Péntek László beszámolóját.

A találkozó ünnepi istentisztelettel kezdődött a református templomban, igét hirdetett Károly Károly református lelkipásztor, melyet koszorúzási ünnepség követett a templom mellett lévő I. és II. világháborúban elesett hősök emlékművénél. Az ünnepségen részt vett Csoma Botond romániai országgyűlési képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Talpas Botond a Kolozs Megyei Képviselők Tanácsának elnöke, valamint helyi közéleti, civil és egyházi szervezetek vezetői. Ünnepi köszöntőt mondott Bodis László polgármester, valamint Vincze Minya István lelkipásztor, a Kalotaszegi Református egyházmegye esperese.

Az ünnepség a Bartók Béla Művelődési házban ünnepi műsorokkal folytatódott ahol felléptek a helyi óvodások, a Kós Károly iskola színjátszó csoportjának tagjai, a Ríszegvirág Néptánccsoport legjobbjai, melyet Budai Ilka Evelin és Jeler Mihály Réka könnyűzenei produkciója követett. Nagy sikert aratott a Kabaré című műsor, melyet a kolozsvári Magyar Opera színművészei – Madarász Lóránt, Ádám János és Elek Gergely – adtak elő. Vacsora alatt a jó hangulatot a magyarországi „Két Zsivány” mulatós fenegyereke, valamint a helyi együttes, Áron és zenekara garantálta.

Forrás: bp18.hu/Péntek László

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva