Felborult egy hajó a Parlament közelében – többen meghaltak

Szerző • 2019-05-30 • Hírek, Közélet Felborult egy hajó a Parlament közelében – többen meghaltak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva120

Legalább heten meghaltak, amikor 29-én éjszaka egy nagyméretű luxushajó és egy turistahajó összeütközött a Dunán a Parlament közelében, majd az egyik, a Hableány felborult és elsüllyedt 33 dél-koreai turistával és a kéttagú magyar személyzettel a fedélzetén. Eddig 21 emberről semmit sem tudnak.

A Hableány nevű turistahajó a szakadó esőben egy szállodahajóval ütközött, amely maga alá gyűrte a kisebb hajót. A turistahajó roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg. Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. A mentésbe a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak, a Duna teljes magyarországi szakaszán. Eddig hét túlélőt és hét halottat találtak a mentők, 21 embert keresnek.

Az M1 aktuális csatorna információi szerint az erős sodrás miatt már a főváros alatti folyószakaszra koncentrálnak a mentésben részt vevők. A helyszínen van egy mentőhajó, amiről azt vizsgálják, hogy miként lehetne kiemelni a Hableány nevű sétahajó roncsát. Az M1 információi szerint három méter mély lehet a Duna azon a szakaszon – a Margit hídhoz közel -, ahol a hajó elsüllyedt.

Hét sérültet ápolnak

Három fővárosi kórházba vitték a hajóbaleset sérültjeit – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornának. Eddig hét holttestet és hét könnyebb sérültet találtak, de az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Az erős sodrás miatt már a főváros alatti folyószakaszra koncentrálnak a mentésben részt vevők.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte, a baleset hét sérültjét stabil állapotban vitték kórházba – tudomása szerint a Honvédkórházba, a Szent Imre kórházba és a Merényi Gusztáv kórházba -, annak köszönhetően, hogy hamar partra kerültek. A sérültek átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk – tette hozzá.

A Duna vize most hideg – 10-15 fokos -, s az áradás miatt nagyon erős a sodrása – mondta a szóvivő, hozzátéve, aki ilyenkor vízbe kerül, az pillanatok alatt kihűlhet.

Korábbi hírek a balesetről:

Az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. megbízásából Tóth Mihály szóvivő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 22 óra előtt a Panorama Deck Kft. Hableány elnevezésű sétahajója eddig ismeretlen okok miatt felborult és elsüllyedt a Duna budapesti szakaszán az Országháznál. A városnéző hajójárat fedélzetén a legénységgel együtt összesen 34-en utaztak, főleg távol-keleti turisták. A mentés nagy erőkkel tart, az erős sodrású, magas vízállású Dunán, amelyet az eső és a sötétség nehezít.

A Panorama Deck Kft. “minden erőforrást mozgósít az emberéletek védelmében”. A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik – tették hozzá. A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a Panoráma Deck flottájának 2003-óta – írták.

Az M1-nek Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató azt mondta: jelenleg minden akadályozza a mentést, az időjárás, a víz hőmérséklete és a Duna gyors folyása. Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy északi irányban a Margit hídig, déli irányban a Petőfi híd alatt is látni lehet a villogó fényeket, hatalmas reflektorokkal világítják meg a vizet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivje azt mondta az MTI-tudósítójának, hogy több sérültet látnak el.

A rendőrség azt írta, hogy a Budapesi Rendőr-főkapitányság ügyeletére 21 óra 15 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy hajó felborult a Dunán, a Kossuth tér magasságában. A rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai haladéktalanul megkezdték a mentést. A baleset miatt a rendőrség a Margit híd és az Erzsébet híd között hajózási zárlatot rendelt el.

Forrás, fotók: MTI

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva