Fényes György nótaénekes missziója

Szerző • 2019-01-31 • Hírek, Kultúra Fényes György nótaénekes missziója bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva325

Havonta egyszer, szombat délután, a nótáé és a vidámságé a főszerep a Kondor Béla Közösségi Házban, ahol a Fráter Loránd Nótakör csaknem egy évtizedes „fényes” korszakát éli. Fényes György nótaénekes – aki idén ünnepli pályafutásának 45.évfordulóját – főként nyugdíjasokat énekeltet meg a három-négyórás programban.

Drága szülőföldem, Sokszor visszasírom, Hazamegyek kisfalumba, Akkor volt szép a karácsony, és sorolhatnánk tovább a sok-sok nóta címét, amelyek egyben szombati nótaműsorának címét is kapta a Kondorban, ahol a legutóbbit, január 19-én rendezte meg feleségével, Marikával, közösen, Utcára nyílik a csárdaajtó címmel.

A műfajt életben tartják

Már csaknem egy évtizede járunk ide, ahol otthonra leltünk – mondta. – Nagyon szeretünk ebben a kedves hangulatú művelődési házban nótázni, pedig nem lakunk közel, és a legtöbb fellépő is igen messziről, az ország legtávolabbi vidékeiről érkezik, hogy énekelhessen, de úgy vannak vele, mint én, hogy a nótáért a világ végére is elutaznak. Ezt a műfajt életben tartják, illetve tartjuk, ez a mi missziónk! Különösen most, hogy néhány éve hungarikummá nyilvánították.

Nehéz misszió? – kérdeztük a Magyar Arany Érdemkereszttel öt éve kitüntetett nótaénekest és nótaszerzőt, akinek az életét és pályafutását jelentősen megváltoztatta, az 1984-es Nyílik a rózsa nóta versenyen elért első helyezése.

Számos tévéfelvétele van
Fényes György Tápióbicskén született 1954-ben, 1974-óta énekel, ahogy fogalmaz: „Hirdetem nemzetünk egyik legdrágább kincsét, a magyarnótát.” Számos rádió és televízió felvétel készült vele, és több nóta fűződik a nevéhez, például: Nincs már hová haza menni, Ha bemegyek a templomba, Drága szülőföldem, Te vagy az én nagy szerelmem, Jaj de szépet álmodtam az éjjel, Születésed napján, Kicsiny kis életünk, Úgy szerettem én egy asszonyt. Évekkel ezelőtt jelent meg saját szerzeményeiből az első nótás kötete.

Nem könnyű, sokat kell utazni érte és minél több műsort szervezni – válaszolta. – Szerencsére, ahhoz, hogy ne halkuljon el végleg a nóta, rajtunk kívül, a Dankó Rádió is igen sokat tesz. S az ehhez hasonló klub is, mint amilyen a miénk, a nótakapitányról elnevezett Fráter Loránd Nótakör a Kondorban, amely szinte mindig megtelik rendezvényeinken. Nemcsak a kerületből jönnek, főleg nyugdíjasok, hanem a város túlsó feléről is. Persze, annak örülnénk a legjobban, ha még többen szórakoznának velünk és nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalabb is…

Így mulat egy magyar legény

Arról is beszélt Fényes György, hogy évek óta hónapról hónapra nem is olyan könnyű összeállítani a műsort, hogy ne ismétlődjenek a nóták és az énekesek. Azon van, hogy változatos, érdekes legyen a program, hogy még nagyobb kedvvel nótázzanak vendégei, akik között sokan már törzstagnak számítanak. Elég termékeny szerzőnek tartja magát, többször saját nótáival lepi meg közönségét. Mint házigazda, természetesen mindig szívesen énekel ő is, legtöbbször Oláh Albert prímás zenekarával.

Legközelebb, február 16-án szombat délután Így mulat egy magyar legény címmel mulathatnak vele együtt a nótakör tagjai, de bárki, aki szívesen szeretné jó muzsikával és énekesekkel mulattatni idejét.

bp18.hu, T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva