Fogynak a földutak a kerületben

Szerző • 2017-08-21 • Fejlesztések, Hírek Fogynak a földutak a kerületben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva439

Két korábbi földút kap aszfaltburkolatot: a pestszentlőrinci Csörötnek utca és a pestszentimrei Szövet utca. Az önkormányzat útépítési programjának újabb ütemében megoldják a vízelvezetést, és modernizálják az utcák többi elemét is.

Fogynak a földutak a kerületben, és a jövőben felgyorsulhat a fejlesztés Kucsák László országgyűlési képviselő közbenjárásának köszönhetően. Pestszentimrén és Pestszentlőrincen is a lakosok régi vágya teljesül azzal, hogy újabb utcák kapnak aszfaltburkolatot, és ezzel párhuzamosan más problémák is megoldódnak. A legfőbb ezek közül a fekvése miatt a kerület szinte minden pontján gondot okozó csapadékvíz elvezetése. A Városkép decemberben számolt be arról, hogy a Dugonics utcában, amely Lőrinc legmélyebb pontjainak egyike, 20 millió forintos beruházással speciális, zárt vízelvezető rendszert építettek ki, majd új, szélesebb útpályát alakítottak ki. Hamarosan egyszerre két kerületrészben adnak át új aszfaltburkolatot.

Csörötnek utca

A Csörötnek utcában élőknek évek óta több problémával kellett megküzdeniük egyszerre.

Ez nagyobb részt földút volt korábban, ráadásul mélyebben fekszik a párhuzamos Gyöngyirág utcához képest. Ezért, ha nagyobb mennyiségű csapadék hullott, az összes víz a Csörötnek utcában, illetve az azt keresztező Tű utcában gyűlt össze. El lehet képzelni, hogy egy földút esetében mit jelent ez – magyarázta Torma Beáta, a körzet önkormányzati képviselője.

Mivel a csatornázási program érintette a területet, értelmetlen lett volna előtte új burkolatot lefektetni, hogy aztán megint megbontsák. A projekt lezárultával azonban világossá vált, hogy halaszthatatlan a lépés. A területen hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok.

Az önkormányzat saját forrásból 35 millió forintot fordít a beruházásra – mondta Torma Beáta. – Így most az utcában szilárd burkolatú, új padkákat épít ki a kivitelező, és megteremti a kapubejárók kialakításának lehetőségét. Különösen fontos, hogy egyúttal a csapadékvíz elvezetéséhez is megfelelő rendszer épül ki. Az itt élők megkönnyebbülve fogadták a projekt hírét, azt, hogy végre nekik sem kell tartaniuk az esőzéstől.

Szövet utca

Imrén már el is készültek egy újabb szakasszal. Az itt élő Lévai István Zoltán alpolgármester a helyiek ügyét is képviseli az önkormányzatban. 2016-ban úgy nyilatkozott, hogy szívügyének tekinti az Igric utca, Szövet utca, Nagykőrösi út által határolt terület fejlesztését. A Szövet utca fejlesztése már tavaly megkezdődött az első ütemmel.

Itt is meg kellett várnunk a csatornázási program végét, de most már semmi akadálya nem volt annak, hogy az egykori földútból végre a XXI. századi igényeknek megfelelő utca legyen – magyarázta az alpolgármester idén augusztusban, a második ütem zárásakor.

Természetesen itt is két problémát kellett megoldani egyszerre, vagyis meg kellett találni a csapadékvíz elvezetésének módját is. Ezt szikkasztóvápák és -árkok kiépítésével tudták megoldani.

Mindezekkel együtt más utcaelemeket is rendeztek a Városgazda Zrt. szakemberei – mondta Lévai István Zoltán. – Kiigazították a szegélyeket, szintbe hozták az aknafedlapokat, rendezték a KRESZ-táblákat, kialakították a kapubeállók helyét, és lámpatesteket is telepítettek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Szövet utca most már nemcsak a kor igényeinek megfelelő minőségű, hanem szép is.

bp18.hu, K. Gy.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva