Folytatódik a májusfaállítás hagyománya

Szerző • 2018-04-25 • Hírek, Könnyű, Programok Folytatódik a májusfaállítás hagyománya bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva318

Az idei majális az elképzelések szerint a rock jegyében telik, hiszen a szervező Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. az eseménynek a Rock-majális elnevezést adta. Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata a kerület majálisát ezúttal is a Bókay-kertben tartja május 1-jén, ahol a szokásos néptánc- és gyerekprogramok mellett délután és este olyan ismert előadók lépnek fel, mint a Jump Rock Band, a Rocktenors, a Roy & Ádám Trió és a Lord.

A néphagyományoknak megfelelően, illetve immár a pestszentlőrinc-pestszentimrei szokásoknak is hódolva felállított májusfa körül délelőtt 10 órakor kezdődik a Bókay-kertben a kerületi majális.

A Fesztiválszínpadon a hagyományok felelevenítésében ezúttal is a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola táncosai segítenek, akiknek nem új ez a szerep, hiszen évtizedek óta otthon vannak a Bókay-kertben. Ezen az ünnepen sem csak egy helyszínen kell helytállniuk, hiszen az Új Tündérkert Étterem ugyancsak hagyományos Gépmajális programján szintén rájuk vár a feladat, hogy szórakoztassák az oda látogató közönséget.

A Tébláb táncosai a műsoruk zárásaképpen a szokásoknak megfelelően a közönséget is bevonják a táncba, így a májusfa környékén közös tánc alakul ki, ami mindig emeli a hangulatot – tudtuk meg Sonnewendné Lengyel Orsolyától.

Gyerekeknek, felnőtteknek

A Bókay-kerti majálist szervező Városgazda Zrt. csoportvezetője azt is elmondta, hogy a délelőtti műsor jó részét a gyerekek számára állították össze, de utána a felnőttek is válogathatnak az előadók között.

Idén a Rock-majális címet adtuk a rendezvénynek, ezért igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy a délutáni és az esti fellépők stílusa is megfeleljen ennek a zenei irányzatnak.

A délelőtt tehát a gyermekeké, akik többek között a Portéka Színpad előadásán szórakozhatnak. A társulat évek óta mindig másik műsorral jelentkezik a kerületi majálison, jellemzően szórakoztató és interaktív módon. Ezúttal a Törökülésben című előadásukkal kötik majd le minden bizonnyal a kicsik figyelmét.

Interaktív kisszínház

A Portéka Színpad alapkoncepciója, hogy a 3–12 éves korosztály egyetlen tagja se unatkozzon az előadások egyetlen percében sem. Ezért van az, hogy az „élőszínházi” részeket megszakítják egy-egy bábjátékkal. Sok zenével, játékkal fűszerezett előadásaik egyik legfontosabb jellemzője, hogy a közönséget egy-egy dal, vers, dramatikus játék vagy éppen a problémamegoldásban való részvétel erejéig bevonják, a stílusukat ezért úgy is jellemezhetjük, hogy interaktív kisszínház.

A Törökülésben című zenés műsor két részből áll. Az első felében a Teríti a lány és az Ez a kapa című dalos játék keretében közösen játszik a gyerekekkel Fatima és Ibrahim. Ezt A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mese vidám, humoros feldolgozása követi.

Rock a kertben

A délutáni programok többsége általános figyelemre tarthat számot, hiszen ekkor különböző tánc- és sportbemutatók színesítik a műsort. Előbb a Városgazda Utánpótlás Akadémia sportolói, majd a SensDance Tánciskola táncosai mutatják be a tudásukat. A két bemutató között lép fel a Jump Rock Band, amelynek a zenéje már átvezet a Rock-majális stílusába.

A késő délután és az este a rockot kedvelő közönségé, ugyanis ekkor lép fel a Rocktenors, a Roy & Ádám Trió, majd az est különleges záróakkordjaként a Lord.

Mint azt Sonnewendné Lengyel Orsolya elmondta, a Bókay-kerti majálison a nap folyamán összesen mintegy tizenötezer vendégre számítanak a szervezők. A gyerekek örömére természetesen ezúttal is lesz vidámpark, ugrálóvár, állatsimogató és pónilovaglás, valamint mindenki kedvére kézműves vásár és kitelepülő vendéglátó standok.

Ehhez a gazdag programhoz már csak a kellemes időjárás hiányzik…

bp18.hu, B.Z.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva