Folytatódott a Családi Közönségtalálkozó

Szerző • 2014-09-23 • Család, Fejlesztések, Hírek Folytatódott a Családi Közönségtalálkozó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva976

A Passzolunk egymáshoz című, Városgazda 18-at bemutató interaktív családi turné már negyedik állomásán várta az érdeklődőket, méghozzá nem hiába, szép számmal látogattak ki gyerekek és szülők a közönségtalálkozókra.

A Büdi tó volt a Városgazda 18 Nonprofit Zrt. Családi Közönségtalálkozójának második állomása a múlt pénteken. Az elsőnek – mint előző lapszámunkban beszámoltunk róla – az Alacska lakótelep szolgált helyszínként. Itt Csabafi Róbert, a Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat elnöke elmondta: az érdeklődők láthatták, milyen gépekkel rendelkezik a cég, amiből egyértelműen kiderült, hogy nagyon is képesek eleget tenni a vállalt feladatoknak.
– Kiváló egy ilyen alkalom a személyes kapcsolat megteremtésére a Zrt. és az emberek közt, akikért dolgoznak – fogalmazott a képviselő.

Négy év alatt pótolni húsz esztendő mulasztásait

Clipboard38A Büdi tónál az idő is kegyesebb volt, ha nagyritkán, de előbújt a Nap is a felhők közül, ezzel segítve az amúgy jó hangulatot.
– Fontos minél többekkel megismertetni a Városgazda Zrt-t, hiszen ez teljesen más cég, mint az előző ciklus, Városüzemeltető Nonprofit Kft-je volt – emlékeztetett Kádár Tibor, a Tulajdonosi Bizottság elnöke, az 5. számú választókerület képviselője.– A Városgazda a kerület fő foglalkoztatójának számít – folytatta a képviselő –, az egykori 50-60 fős létszám mára 500 fölé emelkedett. Nap, mint nap lehet velük találkozni például járdaépítéseknél, gallyazásoknál, favágásoknál. Nem kizárólag a dolgozók létszáma gyarapodott, de a munkagépeké is. Alvállalkozók helyett minden munkát a Városgazda végez. Ilyenek a felújítások, kertészeti munkák, intézmény fenntartások, vagy 2011 óta a hókotrás.

A Városgazda hókotrói minden utcába eljutnak, ezek mellett vásároltak locsoló és úttisztító gépeket.
– Sokan azt mondják: lassan dolgozik a cég. Nos, az elmúlt húsz esztendőben elmaradt munkákat kellett négy év alatt pótolnia a munkatársaknak. Nagyon figyelünk arra, hogy a kerületben élők jelzései alapján bővítsük a szolgáltatások körét, illetve ehhez kapcsolódva a gépparkot. Szintén nagyon fontos a közmunka program. Aki itt jól teljesít, az előtt megnyílik a továbblépés lehetősége. Számosan kaptak már állandó szerződést a Városgazdától – hangsúlyozta Kádár képviselő.
A gyerekek egyik kedvence ez alkalommal is a kosaras emelődaru volt. A bátrabbak a magasból szemrevételezhették a Büdi tó környékét.

Büdi tó a megújulás küszöbén

A Büdi tó régen a környékbeli bolgárkertészek öntözővizét szolgáltatta mindaddig, amíg el nem algásodott. Ezt követően építési törmeléket, kommunális szemetet hordtak bele, így feltöltve a tavat, amelynek partja egykor a Nefelejcs utcai garázssor hátsó falánál húzódott.

– A 2010-es választásokkor ígéretet tettünk, hogy rekultiváljuk a tavat, s kialakítunk egy olyan pihenő övezetet, amelyik kiszolgálja a Lakatostelepen élők minden igényét a legfiatalabbakétól, a legidősebbekéig – mondta Kádár Tibor, aki kiemelte: a látványos munkálatok azért nem kezdődtek meg, mivel három esztendőt vett igénybe a hatósági engedélyezési eljárás. Augusztus 25-től indulhatott volna a tókotrás, azonban az intenzív esőzések ezt megakadályozták. A képviselő úgy véli, két-három héten belül kialakítják a közel ötezer négyzetméteres új tófelületet. Kádár Tibor egy tótól távolabbi pontra mutatott.

Clipboard35

– Már felállítottuk az elektromos dobozt, amelyből biztosítani fogjuk a tó közvilágítását. Egyelőre két oldalról, a másik kettő kiépítésére jövőre kerül sor.
A tervek szerint utak teszik körbesétálhatóvá a tavat, szabadtéri gimnasztika pálya várja majd a sportolni vágyókat, kutyafuttató a kutyásokat, az öntözéshez szükséges szivattyú telepítése már megkezdődött.
– A Városliget, a Feneketlen tó és az Újhegyi tó mellett a Büdi tó lesz a negyedik a fővárosban, ahol a kerületiek testileg, lelkileg egyaránt felfrissülhetnek – ígérte Kádár Tibor.

Gyerekek a magasban

A Hargita téren, szeptember 20-án a gyerekek körében a legnagyobb sikere kétségkívül a kosaras autónak, illetve a kis markológépnek volt. S bár a gépeket a felnőttek kezelték, a magasba emelkedni izgalmas dolog, a kis munkagépbe beülve a vezetőfülkével körbeforogni, vagy a markolólapátra támaszkodva elemelkedni a földtől pedig nem mindennapi élményt jelentett kisfiúnak, kislánynak egyaránt.

Clipboard36

Amíg a gyerekek a gépekkel, vagy éppen a felfújható hatalmas csúszdán játszottak, a felnőttek megismerkedhettek a Városgazda szolgáltatásaival, köztük a varróműhely tevékenységével, de a cég úszótanfolyamaira is lehetett jelentkezni. Az ügyfélszolgálati sátorban ezen a hétvégén legfőképp az elmúlt hetekben lehullott nagymennyiségű csapadék okozta gondokkal keresték fel a lakók a cég munkatársait.
– Kiváló ötletnek tartom, hogy a Városgazda ilyen közvetlen módon is megmutatja magát a kerületben élőknek. Az önkormányzat legnagyobb cégéről lévén szó, örülök, hogy testközelből lehet látni, hogyan és milyen eszközökkel dolgozik. A helyszínválasztás is nagyon jó, hiszen a Hargita tér a kerület emblematikus tere, az ’56-os emlékművel és a Fadrusz kereszttel. Ez a rendezvénysorozat mindenképpen közelebb viszi a Városgazdát a lakossághoz – fogalmazott a rendezvényre szintén kilátogató Galgóczy Zoltán, fideszes önkormányzati képviselő.

Tizenegyesek a Martinovics téren

A szeptember 21-én, a Martinovics térre érkező közönségtalálkozó szervezői az egyes helyszíneken igyekeztek a programokkal alkalmazkodni az adódó lehetőségekhez. A tér parkjában egy kis focipálya is található, ezért nem lehetett kérdés, hogy egy 7 méteres rúgó bajnokság nagy sikerre számíthat. Így is történt, a jelentkezők közül a 14 év fölötti tinédzserek és a felnőttek Dömötör Istvánnak, a körzet fideszes önkormányzati képviselőjének rúghattak gólt.

Clipboard34

A hangulatos sporteseményt Moha bácsi gyermekműsora követte a színpadsátorban. A mindig kitűnő hangulatot teremtő előadóművész ezúttal is bevonta a közönséget a játékba. A gyerekek segítségével pedig az apukák és anyukák is részesei lettek a mókás bohócműsornak.
Természetesen a sátrak alatt a Városgazda munkatársai ezúttal is várták a cég szolgáltatásai iránt érdeklődőket, de volt egészségügyi szűrés is, vérnyomás- és vércukorszintmérés.

A „nagysátorban” a gyerekek játékos formában ismerkedhettek a cég sokrétű tevékenységével. Menetlevéllel és Városgazda kártyával felszerelkezve járhatták végig a vetélkedő nyolc állomását. Végül természetesen mindnyájan ajándékokkal távozhattak. Vasárnap rekord született: 200 gyerek vett részt az ügyességi játékban.

Clipboard37

A rendezvényre kilátogatók mindkét napon olcsón válogathattak a régi könyvek, olvasnivalók standján, a gyerekeknek pedig plusz érdekességet jelentett a tűzoltó és a rendőrautó, amibe beülhettek.
A Városgazdával legközelebb október 3-án, a Gerely utcai sportpályán találkozhatnak, a rendezvénysorozat október 4-én, a Barcika téren zárul.

bp18.hu, Ditzendy Attila

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva