Fontos időpontra figyelmeztetett mindenkit az MNB!

Szerző • 2019-05-17 • Hírek, Közélet Fontos időpontra figyelmeztetett mindenkit az MNB! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva225

A pénzintézetek ügyfeleinek azonosítania kell magukat június 26-ig, mert ellenkező esetben zárolják a számlát – figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Binder István emlékeztetett: az intézkedés uniós, illetve hazai jogszabály alapján vált szükségessé a pénzmosás, illetve a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében.

Az azonosítás, az okmányok másolása néhány percet vesz igénybe, illetve az ügyfeleknek nyilatkozni kell arról, hogy nem kiemelt közszereplők, mert rájuk többlet előírások vonatkoznak – tette hozzá.

Mint elmondta: az azonosítási kötelezettség jellemzően azokra vonatkozik, akik az elmúlt két évben nem jártak személyesen a bankjuknál. A többiek adatait ugyanis időközben valószínűleg egyeztették.

Ugyanakkor az adatközlés postán, illetve e-mailen is megoldható. Utóbbi feltétele, hogy a dokumentumok a banknál bejelentett e-mail címről érkezzenek – fűzte hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a számlához tartozó csoportos beszedéseket, az adategyeztetés hiányában is teljesítik a bankok, azonban egyedi utalásokra, vagy pénzfelvételre nem lesz lehetőség.

Forrás: MTI
Fotó: pixabay
Mellékletek terület

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva