Három nap, három színpad, három kategória

Szerző • 2014-09-04 • Család, Hírek, Programok Három nap, három színpad, három kategória bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1632

Már a programra pillantva is könnyedén kiolvasható, hogy az eddigi legnagyobb szabású Szeptemberi Kóstolóra számíthat a közönség szeptember 5-től 7-ig. És bár a legnagyobb fővárosi gasztronómiai-kulturális fesztiválok közé felzárkózott eseménysorozatra ma már mindenünnen érkezik a közönség, lényegében azért mégis a helyiek őszi ünnepe. – Korábban is minden évben kimentünk a fiúkkal a rendezvényre, mert mindig van néznivaló, meg itt lehet találkozni az ismerősökkel. De igazán tavaly tetszett meg, amikor már volt cseh sörfalu is. Kíváncsi vagyok idén a fröccsökre – mondta Imre Péter, akinek nem kell messziről átrándulnia a Szeptemberi Kóstolóra, hiszen a Havanna-lakótelepen lakik.

6

 

Fröccsök pedig lesznek, mégpedig annak köszönhetően, hogy a szervezők a megszokott bográcsos és grillételes főzőverseny köré tematikus gasztronómiai kínálatot kanyarítottak. − Ez tavaly valóban a cseh sör- és ételkínálat volt, ezúttal pedig a magyar borok élvezete és a fröccskultúra áll a középpontban – avatott be Csempesz Iván főszervező.

A borokat pedig nem más kínálja majd, mint a közösségi oldalakról szlogenjeiről, jópofa beszólásairól már jól ismert Tibi atya és csapata.

7

Írek, skótok: kelták

És akinek mindez még nem volna elég, az a gasztronómia és a kultúra segítségével Írországba is elkalandozhat.
A pestszentlőrinci illetőségű, ír-kelta zenét játszó Serica zenekar ugyanis egy tematikus kelta programblokkot szervez szeptember 6-ra, szombatra, a fesztivál főnapjára a Szabadtéri színpadra. – A múlt ősszel nagy sikerrel szerveztük meg a Rózsa Művelődési Házban az 1. Pestszentlőrinci Kelta Fesztivált. Fővédnökünkkel, Kucsák Lászlóval közösen találtuk ki, hogy egy hasonló, koncertekből és táncprodukciókból álló összeállítást hozzunk el a Szeptemberi Kóstolóra.

3

 

Összetettségére, kínálatára tekintettel ezt a 2. Pestszentlőrinci Kelta Fesztivál néven hirdettük meg. Ez szombaton 16 órakor kezdődik a Tébláb táncosainak az alkalomhoz illő produkciójával – árulta el Bencze András, az első lemezével 2013-ban jelentkező és máris új albumon dolgozó Serica folk ’n’ roll együttes vezetője. Bencze András azt is elmondta, hogy a programban rajtuk kívül akusztikus ír zenekarok, progresszív ír tánckar, skót tradicionális tánckar, punk stílust képviselő ír zenekarok, skót dudacsapat és kelta harcos lány táncduó is fellép.

2

 

Ami pedig az említett gasztronómiai kínálatot illeti, hozzátette: – Mint tavaly, idén is ott lesz a fesztiválon kedves barátom, a Guinness sörképviselet, amely egy kis ingyen kóstolóval kedveskedik a közönségnek.

Sztárok sora

Az események középpontjában természetesen idén is a főzőverseny lesz. A magukat megmérettetni kívánó csapatok három kategóriában, pörkölt-, grill- és halételekkel próbálhatják meggyőzni az ismert szakemberekből álló zsűrit saját tehetségükről. A vasárnap a hagyományokhoz híven a gyerekeké, ekkor ugyanis fiatalokból álló csapatok ragadhatnak főzőkanalat vagy éppen grill-lapátot. Információink szerint a szervezők ebben az évben is összesen több mint hetven főzőcsapat jelentkezésére számítanak.

4

– A fesztivál ma már rengeteg érdeklődőt vonz a fővárosból és a régióból egyaránt. De éppen a helyi főzőcsapatok versengése miatt lényegében továbbra is elsősorban a kerületiek kedves őszi eseményéről van szó – mondta Csempesz Iván.

1

 

A jó ételekhez jó programok is járnak

A kulturális eseménysorozat már szeptember 5-én, pénteken este megkezdődik a 3 Generáció nevű kerületi csapat szereplésével, amely után két nagyon népszerű hazai rockcsapat lép színpadra: a Karthago és a KFT. A három nap során a pop, a dzsessz és az alternatív műfajok mellett az operett kedvelői is jól szórakozhatnak. – A színpadokon kívül is lesznek produkciók, találkozhatunk például pantomimművésszel, a főzőfalu népét pedig természetesen ezúttal is cigányzenészek szórakoztatják.A három színpadon pedig többek között olyan hazai sztárok lépnek fel, mint Balázs Fecó, a Pál Utcai Fiúk, a Belmondo, Dér Heni, Harcsa Veronika, az Alma együttes, az Ocho Macho – sorolta kedvcsinálóként a főszervező.

Fröccsöntő Programok!

Sztárok minden műfajból

bp18.hu, Kerékgyártó György

5

A PROGRAM
Programok Fröccsöntő Szeptemberi Kóstoló 2014. szeptember 5-6-7 – Bókay-kert A PROGRAMOK INGYENESEN LÁTOGATHATÓAK 2014. 09.05. Péntek Nagyszínpad Műsorvezető: Usztics Lili 16.30 3 Generáció 17.30 Angyal Zoltán Stunt Riding Világbajnok bemutatója (bővebben) 18.30 Karthago (bővebben) 20.30 KFT (bővebben) 2014. 09.06. Szombat Nagyszínpad Műsorvezetők: Vágó Piros – Abaházi Csaba, Bencze András 10.30 Pixie Dance táncformáció 11.00 Park Aerobic 12.00 Pozitív zenekar (bővebben) 13.00 New Dance World (bővebben) 13.30 Children of Distance (bővebben) 14.00 Dér Heni (bővebben) 15.00 New Level Empire (bővebben) 16.00 Irigy Hónaljmirigy (bővebben) 17.00 Gáspár Laci (bővebben) 18.30 Belmondo (bővebben) 20.30 Balázs Fecó live (bővebben) EGÉSZ NAP CLASSIC DISCO PARTY A NAGYSZÍNPADNÁL– DJ LOTTERS KRISZTIÁN (bővebben) Fesztivál Színpad 10.00 Fourtissimo 11.30 Bozsó József és Teremi Trixi operett műsora (bővebben) 13.00 Borra – való Énekegyüttes 14.00 Eredményhirdetés Kovács Lázárral (bővebben) 15.30 Zolbert Jazz (bővebben) 17.00 Harcsa Veronika quartett (bővebben) 19.00 Pál Utcai Fiúk koncert (bővebben) Szabadtéri Színpad 13.00 J.C.D-W. tánccsoport 13.30 Ocskai Gá14.30 Gesarol koncert 15.30 TÉBLÁB (bővebben) 16.00 Sunny Side Up zenekar 16.30 Budapest Skót Táncklub 17.15 Red Locks 18.00 Harcosok Táncosai 18.25 Boxty Band 18.40 Jolly Jackers (bővebben) 20.00 Serica (bővebben) 21.00 Punk Whiskey (bővebben) 2014. 09.07. Vasárnap Fesztivál Színpad Műsorvezető: Mohai Tibor – Mohabá (bővebben) 10.00 Portéka Színpad – vásári komédia 11.30 Alma koncert (bővebben) 13.00 Grup’N’ Swing 14.00 Gyermekfőzőverseny eredményhírdetés 15.30 Ocho Macho (bővebben) 17.00 Gesarol (bővebben) A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK!
Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva