Gyerekek kiskertjei

Szerző • 2018-05-31 • Hírek, Közélet Gyerekek kiskertjei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva301

Kivirágzott az Üllői út és a Thököly út sarka május 26-án. Tizenkét csodálatos kiskert született a kerületi iskolások és óvodások Apró virágos kertek elnevezésű kertépítő versenyén.

Ezúttal is időre kellett bebizonyítaniuk a kreativitásukat az indulóknak, akik olyan szép apró kerteket hoztak létre, hogy a járókelők mellett a szakemberekből álló zsűri is elégedett volt a látvánnyal, a gyerekek szakértelmével. Kirrné Feicht Ágnes, a kerület főkertésze köszöntötte a versengőket, az óvodásokon és az iskolásokon kívül a szociális dolgozókat is, majd eldördült a képzeletbeli rajtpisztoly, és a körbekerített üres földterületek röpke két óra alatt megteltek élettel és különféle figurákkal. „Megszületett” a Futrinka utca, a Halacska-tavacska, a Lepkeröptető, a Hal-álom vagy a Borostyán-tündérkert. Ez, mint később kiderült, egyben rangsort is jelentett. A győztes Futrinka utca a Kandó Téri Általános Iskola diákjainak alkotása volt, a második, a Halacska a Vándor óvodásoké, a harmadikat, a Lepkeröptetőt a Zöld Liget (Bagolyvár-tagóvoda) óvodásai készítették. A különdíjakon az Eötvös Loránd Általános Iskola és a Borostyán Nappali Szolgálat versenyzői osztoztak.

Az idén is színvonalas alkotások születtek, amiért a gyerekeken túl dicséret illeti a szülőket és a pedagógusokat is. A kreativitásuk mellett érdemes kiemelni az ökoszemléletüket és a környezetük szebbé tételéért tett fáradozásukat is – mondta a lapunknak Kirrné Feicht Ágnes.

A zsűri elnöke, Báthoryné Nagy Ildikó Réka tájépítész pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendezvényt érdemes volna a többi kerületben is meghonosítani.

Igen sikeresnek tartom az immár negyedik alkalommal megrendezett kertépítő versenyt, amelyen öröm volt látni a gyerekek kreativitását. Remélem, hogy a lelkesedésük felnőttkorban is megmarad, és többen jeleskednek majd tájépítőként is.

Az alkotások egész nyáron láthatók az Üllői és a Thököly út sarkán – érdemes egy sétát tenni a megtekintésükre. Jövőre nem itt, hanem a Haladás utca és a Üllői út sarkán, a piacnál rendezik meg a versenyt, amely négy évvel ezelőtt innen indult el.

bp18.hu, Kerékgyártó György

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva