Gyerekzsivaj hallatszott a Bókay-gödörből is

Szerző • 2019-10-09 • Hírek, Közélet Gyerekzsivaj hallatszott a Bókay-gödörből is bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva203

Kevés olyan játszótér van városszerte, ahol ilyen jó minőségű kézilabdapálya lenne, mint amilyen a Bókay-gödör játszótéren, ahol a megújult játszóeszközök átadása napján is a PLER kézilabdázói tartották edzésüket. Ezúttal kettős átadóról beszélhetünk, mert maguk a játszóeszközök is megújultak, de a tér egyik szegletében elkészült a teljesen új fitneszpark is. Az átadón jelen volt Ughy Attila polgármester, Szarvas Attila alpolgármester és Tóth Kálmán, a körzet önkormányzati képviselője is.

A Gyerekzsivaj programok szervezőjétől, Ricsóka-Müller Gyöngyitől megtudtuk, hogy a régi játékokat újrafestették, a komplex mászókát szétszedték, felújították és ezt követően ismét összeállították. Az elmúlt évben létrehozott kézilabdapálya és a játszótér között található területet részben térkövezték, részben pedig murvával szórták fel, illetve ide került egy teqball- és egy pingpongasztal is. A fitneszpark immár a tizedik, amelyet az utóbbi hónapokban átadott a kerületben az önkormányzat.

Tóth Kálmán elmondta, hogy 2004-ben született az önkormányzati határozat a helyszín megújítására.
Ez ezen a területen az elmúlt időszakig a Bókay-telep legrégebbi grundja volt. Gyerekkoromban én játszottam itt, aztán a lányom is itt nőtt fel, ma pedig az unokámot hozom ide gyakran a Bókay-telep e nagyon régi közösségi terére – hangsúlyozta a körzet önkormányzati képviselője.

Hozzátette: három ütemben alakul át a terület. Első lépésben megújultak a játszóeszközök és bekerítették a helyszínt, majd elkészültek a járófelületek, valamint a közvilágítás földkábelei, illetve a projekttől függetlenül a Magyar Kézilabda Szövetség jóvoltából elkészülhetett a kézilabdapálya.

Végül pedig megépült a fitneszpark, és a játszóeszközök ismételt megújításával együtt a zöldfelület is átalakulhatott. Igyekeztek mindezt úgy létrehozni, hogy a környéken élők elképzeléseivel is találkozzon a projekt, és megmaradjon a téren a szánkózási lehetőség is.

A Gyerekzsivaj program korábbi eseményeihez hasonlóan a gyerekek ezen a napon is menetlevéllel járhatták végig a felújított játszótér és a fitneszpark különböző állomásait, ahol pecséteket összegyűjtve ajándékban részesülhettek. Játszhattak a rendőrség szimulációs játékával, illetve megtekinthették ezen kívül a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkagépeit, s a daruskocsival a magasba emelkedve szétnézhettek a játszótér körül.

Forrás: bp18.hu/B.Z.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva