Gyorsvillamos kötheti össze 2017-től a Keletit Újpalotával

Szerző • 2016-02-18 • Közlekedés Gyorsvillamos kötheti össze 2017-től a Keletit Újpalotával bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva823

Az előkészítési feladatok befejezése után, 2017-ben kezdődhet meg a Keleti pályaudvart Újpalotával összekötő új, “gyorsvillamos”-vonal kivitelezése – olvashatták az internetezők a parlament honlapján, Fónagy János jóvoltából. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára Tóth Csaba, az MSZP zuglói országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére adta a fenti választ.

Fónagy János közölte, hogy a fővárosi önkormányzat 25 milliárd forint összegű támogatásra nyújthat be pályázatot az újpalotai villamosvonal megépítésének finanszírozásához.

A projekt támogatási kérelme még nem érkezett be az NFM-hez. A villamosvonal megvalósíthatósági tanulmánya már elkészült, a kiválasztott nyomvonallal kapcsolatos engedélyezési tervezésre a Budapest Közlekedési Központ Zrt. 2015-ben szerződést kötött, az engedélyezést követően a XV. kerületben az érintett ingatlanok telekrendezése szükséges.
Fónagy János írása szerint az új villamosvonal a tervek szerint a Keleti pályaudvar-Thököly út- Bosnyák tér-Csömöri út-Drégelyvár utca-Nyírpalota utca útvonalon át Újpalotán a Szilas parkig halad majd Mexikói úti kiágazással.

A BKK négy munkatársa január végén a XV. kerületi önkormányzat dísztermében arról próbálta meggyőzni a helyi nyugdíjasokat, hogy jót fog tenni, ha a buszjáratokat felváltja a villamos, de nem jártak sikerrel.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva