Ha lejár a diákigazolvány, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni

Szerző • 2020-12-15 • Hírek, Közélet Ha lejár a diákigazolvány, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva140

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A NAV közleményében azt írta, a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-éig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. “Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra -, akkor december 16-ától (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 710 forint, naponta 257 forint” – írta a NAV.

Hozzátették: a járulékfizetést a tanulónak, hallgatónak – a korábbi gyakorlattal ellentétben – nem kell bejelentenie, azt a NAV automatikusan előírja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatszolgáltatása alapján.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV – egészségügyi szolgáltatási járulék beszedésére szolgáló – számlájára, a közlemény rovatban az adóazonosító jelet kell feltüntetni.

A NAV tudatta azt is: lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.

A fizetési lehetőségekről és az igénybe vehető fizetési könnyítésekről további információ található a NAV honlapján.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva