Ha március, akkor versmondás

Szerző • 2019-03-20 • Hírek, Közélet Ha március, akkor versmondás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva255

Új helyszín adott otthont a Vörösmarty iskola által csaknem negyedszázada megszervezett hazafiasvers-mondó versenynek: az újpesti városháza patinás épülete.

Büszkék vagyunk rá, hogy ennek a nagy múltú rendezvénynek a szervezői méltónak találtak bennünket arra, hogy helyet adjunk az eseménynek – mondta Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere március 12-én, a Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium által szervezett Hazafias költészet a magyar irodalomban című versmondó verseny megnyitóján. A polgármester hozzátette, hogy a szecessziós épület nemcsak a szépsége miatt a városrész büszkesége, hanem azért is, mert az eredeti épület minden egyes tégláját újpesti iparosok adták össze.

A Vörösmarty iskola 1996 óta, tehát már 23. éve rendezi meg ezt a különleges versmondó versenyt, amelyen a magyar nyelvterület egészéről, a 10-től 18 éves korig négy korcsoportban vesznek részt a fiatalok. A március 12-i döntőn ebben az évben 120 versenyző indult el, és olyan jól ismert nevekből álló zsűri értékelte a teljesítményüket, mint Császár Angela, Kautzky Armand, Kiss László, Őze Áron, Sasvári Sándor, Kovalik Ágnes.

A rendezvényt mindig örömmel támogatja Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata, amelynek nevében az eseményen Ughy Attila polgármester így fogalmazott:

A hazafiasság gondolata a szívben kezdődik, és az elmében fejeződik be. Nagyon örülök, hogy a versmondásnak a fiatalok körében ma is ekkora a népszerűsége, annak pedig külön, hogy a hazafias verseket ilyen sokan kedvelik. Jó eszköz arra, hogy a résztvevőkben tudatosuljon: a haza az a közösség, amelyre mindig számíthatunk.

bp18.hu, K.Gy.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva