Harmincöt év – ez életünk nagy versenye

Szerző • 2017-07-25 • Hírek, Oktatás Harmincöt év – ez életünk nagy versenye bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva102

Ha a kerületi diákolimpia kerül szóba, s valaki netán nem tud valamit, akkor ahhoz a sportemberhez, pedagógushoz kell fordulnia, aki egészen biztosan megadja a választ. Tasnádi Andrást, a Brassó Utcai Általános Iskola igazgatóját, testnevelő tanárát kell megkérdeznie, s megoldódnak a gondjai. A tanár urat a tanév végén kérdeztük.

Tényleg sok mindent tudhat a diákolimpia titkairól, mert az elmúlt évtizedek során a személye megkerülhetetlenné vált a versenyek lebonyolításában, szervezésében.

– Ebben igaza lehet, mert három és fél évtized hosszú idő. A nyolcvanas évek elején még magam is fiatalember voltam, hiszen éppen csak harminc körül jártam, amikor 1982-ben az első versenyt szerveztük a kerületben.

Igaz, akkor még nem diákolimpia néven…

– Akkoriban nem lehetett más a neve, mint úttörő-olimpia, de nem is ez volt a lényeg, ezzel senki nem törődött. A lényeg akkor is az volt, hogy versenyezzenek egymással a gyerekek. Mert ahogyan a „nagyok” olimpiájának az a jelszava, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, úgy a diákok olimpiájára is vonatkoztatható ez. Ettől függetlenül persze mindenki nyerni akart és akar. Az biztos, hogy a Magyar Diáksport szövetség jó gazdája a versenysorozatnak. A lebonyolításban is és az elismerésekben is. Az utóbbi nagyon fontos, mert ezeknek a srácoknak és lányoknak ez tényleg olimpia, ez „életük versenye”. Az első lépés abba az irányba, hogy országosan, netán nemzetközileg is ismertté válhassanak.

Emlékszik még az elsőre?

– Ma is tisztán előttem van, hogy nagyon sok iskola nagyon sok tanulója indult például az atlétikai számokban.

Hatalmas szám jönne ki, ha összegeznénk, hogy a három és fél évtized alatt hány gyereket „sportoltatott meg” a kerületben…

A Kassa Utcai Általános Iskola népi tánc bemutatója a Rózsa Művelődési Házban a XVIII.kerületben.
2016.05.27.
Fotó:Vörös Szilárd

– Biztosan nagyon sokat, de fontos hozzátenni, hogy ez csapatmunka. A kerületi testnevelő tanárok nélkül semmire sem mennék. Az iskoláikban ők szervezik a részvételt, ők vannak a legközelebb a gyerekekhez. Az én diákolimpiai szervezőmunkámat Protasiewicz Izabella és Ködmen Attila segíti.

Hány iskola hány tanulója állt rajthoz az elmúlt tanévben?

– Ezt egészen pontosan meg tudom mondani. Az elmúlt tanévben 4935 diák vett részt legalább egyszer valamelyik sportág versenyében. Ők 21 általános iskolát és öt középfokú tanintézményt képviseltek. Ez magas szám, s aláhúzza azt, hogy a mai gyerekeket igenis érdekli a sport, akarják a sikert, látják maguk előtt a példaképeket. Mint testnevelő tanárt, mint a sportot szerető embert örömmel tölt el ez, mert jelzi, lebeg más is a fiatalok szeme előtt, mint az, hogy a számítógép előtt üljenek.

Ha rangsort kellene felállítani a kerületek, a kerületi gyerekek sikerei között, hova tenné Lőrincet és Imrét?

– Előkelő helyre, és nem csak az indulók létszámánál fogva. Nem is tudnám megmondani, hogy hány dobogós helyezettünk volt már, s hányan folytatták valamelyik egyesületben a sportpályafutásukat. Minden évben örülök az egyre nagyobb indulói kedvnek. Például annak, hogy a focitornán átlagosan 16– 18 iskola csapata indul, pedig csak kettő jut tovább a budapesti fordulóba.

Ha visszatekint erre az emberöltőnél hosszabb időre és az élményekre, gondolom, van miből válogatnia.

– Nem is akármilyenekből… Valamikor a nyolcvanas években az egyik fiú- magasugróversenyt be kellett fejeznünk 200 centin, mert nem volt ennél magasabb mércénk, pedig egy srác folytatta volna még… ezen a versenyen egyébként 25 centit javított az egyéni legjobbján, s az én 175 centis csúcsomat adta át a múltnak.

bp18.hu, Róth Ferenc

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva