Három évig tart a Lánchíd és környéke felújítása

Szerző • 2018-02-23 • Hírek, Közélet Három évig tart a Lánchíd és környéke felújítása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva296

Aki a kerületből messze megy dolgozni, és eddig a Lánchíd környékén közlekedett, annak nagy változásokra kell számítania. Tarlós István főpolgármester pénteken közölte, hogy a Lánchíd felújítása három-három és fél évig fog tartani.

Ugyanúgy, mint a 3-as metró felújításának, ennek is két lépcsője lesz: először a pesti hídfőt, a hidat, valamint a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljárót teszik rendbe, mégpedig azért, mert ez van rosszabb állapotban.

Ez után a Váralagút és a Clark Ádám tér következik. Azt egyelőre nem tudni, pontosan mikor kezdődnek a munkálatok, de az már tudható, hogy először a BAH-csomópont felüljáróját újítják fel, ez egy “kisebb mértékű rekonstrukció” lesz, vagyis valószínűleg nem fog sokáig tartani.

A kettészedett megvalósítási terv azért jó hír, mert járható lesz az alagút a Lánchíd felújítása közben. A Clark Ádám teret csak részben korlátozzák, ez idők alatt a jelenlegi körfogalom helyett lámpákkal irányítják a forgalmat – olvastuk a napi.hu-n.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva