Haza és haladás

Szerző • 2019-12-04 • Hírek, Oktatás Haza és haladás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva42

Az egész nap a hazáról és a haladásról szólt november 22-én a Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Gimnáziumában. Ekkor rendezték meg a hagyományos „Haza és haladás” Országos Történelmi Tanulmányi Versenyt közép- és általános iskolásoknak – írt cikkében a bp18.hu.

A felhívás így szólt a szellemi versenyre: „Jelentkezni kizárólag az elektronikusan beküldött jelentkezési lappal lehet, regisztrációs díj nincs, egy iskolából maximum három kétfős csapat jelentkezhet, október 21-ig. A csapatoknak rendelkezniük kell a legalapvetőbb számítógépes ismeretekkel, például teszt kitöltése, szövegek keresése a Google segítségével, képek letöltése, másolása, prezentálása. Laptopot biztosítunk.”

Ebből is látszik, hogy milyen sokrétű ez a népszerű országos történelmi megmérettetés, amelyre több mint százan jöttek el hazánk legkülönbözőbb részeiből. A zsűri neves történészekből állt, az elnöke Závodszky Géza, az ELTE tanára, számos könyv, tankönyv szerzője volt.

A verseny szervezője, dr. Grünvald Mária, a Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Felnőttek Gimnáziumának igazgatója lapunknak elmondta, hogy a téma ezúttal Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos életpályája, munkássága, a magyar reformkor, az 1848-as polgári forradalom, a leverését követő megtorlás, a kiegyezéshez vezető út, a dualista berendezkedés – vagyis a modern, európai Magyarország megszületésének időszaka volt.

A verseny 2002-től létezik, idén tizenhetedik alkalommal rendeztük meg az önkormányzat és a Külső-pesti Tankerületi Központ erkölcsi és anyagi támogatásával – tette hozzá az iskolaigazgató.

A délelőtt az írásbeli feladatok megoldásával, teszt kitöltésével telt. A kora délutáni szóbeli fordulóba öt általános és öt középiskolás csapat jutott tovább, s magukkal vitték az írásbeli pontszámokat. Ebben a döntő fordulóban a tárgyi tudás mellett a kreativitásé volt a főszerep plakátkészítéssel, szituációs játékokkal – ez utóbbiak keretében például elképzelt interjút készíthettek a diákok XIX. századi ismert magyar történelmi személyiségekkel.

A történelmi versenyt az általános iskolások kategóriájában a budapesti Városligeti Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyerte, míg a középiskolások között a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium végzett az első helyen. Jól szerepeltek a kerületi diákok is, a Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola csapata Hajnal Mátéval és Tick Donáttal a második lett.

A résztvevők ezüstcímert, tollat, vászontáskát, a helyezettek ezüstláncot és -medált kaptak ajándékba.

Forrás: bp18.hu/T.L.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva