Hét kerületi játszóbirodalom újul meg

Szerző • 2019-05-28 • Család, Fejlesztések, Hírek Hét kerületi játszóbirodalom újul meg bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva364

Két megújult játszóteret adtak át május harmadik hétvégéjén a XVIII. kerület különböző lakóövezeteiben. Május 18-án, szombaton a Havanna utca 54–62. alatti játszóbirodalmat, míg 19-én, vasárnap a Barcika téri játszóteret vehették birtokukba a gyerekek. A Gyerekzsivaj elnevezésű program keretében összesen hét kerületi játszótér újul meg, az említett két létesítmény már használatban is van – írta cikkében a bp18.hu.

Boldog gyerekek, még a kicsiknél is vidámabb szülők – mi másra számíthat az ember egy (sőt jelen esetben kettő) felújított játszótér átadóján, ha nem a felhőtlen örömre minden leendő kis használójától? Legyen az említett csemete totyogós, óvodás vagy kisiskolás, a havanna-lakótelepi játszóhely átadásakor minden gyerek arcára kiült a derű. Csakúgy, mint az őket kísérő családtagokéra, akik végre nyugodtan ülhettek az asztalok köré, hogy eszmét cseréljenek a gyermekeikről, míg az apróságok a saját mókázásukkal voltak elfoglalva.

Igazi közösség alakult ki az összegyűlt szülők és gyerekek körében a Havanna-lakótelepen, ahol családi programok is várták őket. Kézműves foglalkozások, népi táncház, FittMóka program, különféle sportbemutatók, a szülők számára pedig egészségügyi szűrések adták a körítést a nap emlékezetessé tételéhez. A környék oktatási és nevelési intézményei, valamint a XVIII. kerületi Rendőrkapitányság is tevékeny részese volt a programok szervezésének, illetve lebonyolításának. A rendőrség standjánál például a kicsik és nagyok körében egyaránt nagy népszerűségnek örvendet az autós szimulátor.

Több tízmilliós büdzsé

Nem kis beruházásról van szó a kerület életében, hiszen ötvenmillió forintot fordít Pestszentlőrinc-Pestszentime önkormányzata a hét játszótér felújítására, amelyet az üzemeltető Városgazda XVIII. kerület Zrt. végez. A „menő” játszóeszközök telepítése mellett fontos szerepet kap a balesetmentesség, a biztonság szavatolása is az új, puhább esési terekkel és a vadonatúj kerítésekkel.

Hatalmas siker már az első napon

Akárcsak szombaton a Havannán, úgy vasárnap a Barcika téren is azon nyomban birtokba vették és kipróbálták a játékokat a kicsik, csakhamar belakták a játszóteret, miközben a szemfülesebb szülők azon melegében megtárgyalták az örvendetes változásokat. A megkérdezett gyerekek és felnőttek egyaránt elismerő szavakkal méltatták a végeredményt, az egyik szülő szerint „a családosok számára egy jó játszótér a legnagyobb ajándék”.

Mi minden változott?

Havanna 54–62.

– Az elkorhadt fakerítés fémre cserélése
– Gumitalaj a balesetek elkerülése érdekében
– Ivókút kihelyezése
– Új padok, asztalok
– Az aszfaltpályához tartozó palánk és kerítés építése
– A homokozó felújítása
– A két bejárati kapu között betonút létesítése
– A kombinált játszóeszközök és a mászóvár teljes felújítása, festése
– A hinták és a korlátok cseréje

Barcika tér

– Új játékok kihelyezése, például egy nagyjából két méter átmérőjű, földbe süllyesztett, biztonsági elemekkel ellátott trambuliné
– Az elhasználódott gumi ütéscsillapítók cseréje
– A homokozó környezetének felújítása, a farönkök tartós gumiszegélyre cserélése
– Kerítéscsere és a bejárat kedvezőbb helyre telepítése

Az átadókon többen is részt vettek az önkormányzat vezetői közül, így Ughy Attila polgármester, valamint Lévai István Zoltán és Szarvas Attila alpolgármester is. Ughy Attila szerint a hét felújított, illetve felújításra váró játszótéren kívül is várhatók még további hasonló fejlesztések.

Egy játszótérnek közösségépítő szerepe van, ezért is olyan fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, a szülők pedig nyugodtan leülhessenek beszélgetni. Reményeim szerint a nyár folyamán két futókört és kilenc fitneszparkot is át tudunk adni. Jelentős fejlesztésekre lehet számítani a szabadtéri beruházások terén – mondta a polgármester. – Mivel a gyermekszületések száma magas a kerületben, több új kiszolgálóhelyet kell építenünk a helyi lakosok számára.

Forrás: bp18.hu/Gáll Anna

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva