Huszonöt évet ünnepelt a Kolibri

Szerző • 2018-06-19 • Hírek, Művészet Huszonöt évet ünnepelt a Kolibri bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva335

Negyedszázados fennállását ünnepelte június 16-i gálaműsorával a pestszentlőrinci Kolibri Táncegyesület. A Sportkastélyban megtartott rendezvényen az egyesület táncosainak valamennyi korosztálya fellépett.

Az egyesület 1993-ban alakult Kropf Táncművészeti Csoport néven és a főiskolán frissen végzett Michael Kropf vezetésével kezdte meg működését a Csontváry Általános Iskolában. Tehetséges táncpedagógusok kezdték meg a növendékek nevelését. A táncakadémia 1998-ban vette fel a Kolibri Táncegyesület nevet.

Az új név új lendületet, elképzeléseket és új célokat hozott a táncosok életébe. Az egyesület szakmai nyitottságát mutatja, hogy az utóbbi években egy különleges művészeti ág, a levegő akrobatika, légtánc is bekerült a képzésbe. A szakmai folytonosságot az is segíti, hogy az egyesület oktatói között korábbi növendékek is feltűnnek.
A színvonalas gálaestet a sportcsarnok nézőterének egyik teljes szektorát megtöltő közönségen kívül megtekintette Kucsák László, a XVIII. kerület korábbi országgyűlési képviselője, illetve Lévai István Zoltán és Galgóczy Zoltán alpolgármesterek is.

bp18.hu, P.A.

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva