Itthon tartják a startupok Olimpiáját

Szerző • 2015-11-05 • Hírek, Közélet Itthon tartják a startupok Olimpiáját bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva842

Nem tudták, hogy a startupoknak is rendeznek versenyt? És azt gondolták volna, hogy az egész egy bokszmérkőzéshez hasonlít? A Get in the Ring versenyen a legjobb startuposok küzdenek meg egymással, de természetesen itt nem egymás kiütése vagy kipontozása, hanem a nemzetközi befektetők megszerzése a cél.

Az egyedülálló showműsorban két startup csapat egy-egy képviselője szokott a szorítók közé lépni, ahol öt menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő ötletüket (vagy vállalkozásukat) éri meg megvalósítani a legjobban a befektetőknek.

A Get in the Ring 2009-ben indult, azóta már 80 országban rendezték meg, 2015-ben itthon két rendezvény is lesz: az egyiket Budapesten, a másikat Debrecenben követhetjük figyelemmel. Az országos döntőt a Corvinus Egyetem aulájában, a nemzetközi finálékat pedig Kolumbiában tartják, 2016 márciusában.

A november 25-i budapesti döntőre eddig 25 startup jelentkezett, őket egy kb. 500 fős közönség figyelheti meg. Ott lesz mellettük Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke – aki egyben a verseny fővédnöke is –, hogy prezentálja a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban megvalósuló startup finanszírozási rendszert, illetve a közeljövőben megjelenő pályázati lehetőségeket.

A versenyek nyertesei egy nemzetközi körúton is részt vehetnek, ezúton több konferenciákra, startup bemutatókra is eljuthatnak, illetve megismerkedhetnek az európai startup szakma jeles képviselőivel.

Aki kedvet kapott hozzá, az a két hazai fordulóra még jelentkezhet a verseny weboldalán.

Fotó: http://m.cdn.blog.hu/

Pin It

Kapcsolódó

Hozzászólások letiltva